Kerületünk

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 18. csütörtök, Andrea, Ilma

Albertfalva 200 éves  

A helyiek méltán lehetnek büszkék az egykori római táborból népes városrésszé vált Albertfalvára. Számos híresség talált otthonra itt, köztük Mahunka Alajos asztalosmester és bútorgyáros, fia, Mahunka Imre, Simándy József operaénekes. Tekintélyes múltú asztalos- és bútoripar kötődik Albertfalvához, és itt működött az Osztrák–Magyar Monarchia legnagyobb repülőgépgyára is.

Táblaavatással állított emléket a mentőszolgálat a Szomszédoknak  

Február 26-án emléktábla került az Országos Mentőszolgálat Markó utcai mentőállomásának falára, hogy emléket állítson az ország legnézettebb sorozatának. A főként újbudai helyszíneken játszódó Szomszédok teleregény 12 éven keresztül öregbítette a mentők hírnevét.

Busójárás Kelenföldön  
 

Több százan vettek részt a Kelenföldi farsangon, amely vendégül látta a mohácsi Zauvjek csoport busóit. Ludányi Attila önkormányzati képviselő és a Porway’s Art Egyesület rendezvényének fővédnöke Hoffmann Tamás, Újbuda polgármestere és Németh Zsolt, az országgyűlés külügyi bizottságának elnöke volt.

A kommunizmus áldozataira emlékeztek  
 

Az ezredforduló óta február 25-én, Kovács Béla, a Független Kisgazdapárt főtitkára 1947-es letartóztatásának napján van a kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapja. Újbuda vezetői a Magyar Politikai Foglyok Országos Szövetsége (POFOSZ), a Magyar Politikai Elítéltek Közössége (PEK) és más ‘56-os szervezetek XI. kerületi tagjainak részvételével emlékeztek az elnyomó rendszer áldozataira.

Rockzenész a katedrán  

A '80-as években alapított Pokolgép volt az első olyan rockzenekar Magyarországon, amely keményebb hangzásvilággal aratott sikert. Dalszerzőjük és vezetőjük, Kukovecz Gábor gitáros Kelenvölgyben tanít ének-zenét.

Programok a tiszta Újbudáért  

Újbuda Önkormányzata minden tavasszal és ősszel meghirdeti a Tisztaságot Újbudán! nagytakarítási akciót a kerület összes város­részére, köztük Gellérthegyre, Sasadra, Sashegyre, Szentimrevárosra, Kelenvölgyre, Péterhegyre, Albertfalvára, Kelenföldre, Lágymányosra, Gazdagrétre és Őrmezőre. A cél a lakókörnyezet szebbé tétele, a házak előtti kertek és járdák megtisztítása.

Felelős kutyatartás, tisztább környezet  


A közterületen lévő kutyapiszok mennyiségének csökkentése mindinkább a kutyatartók tudat- és szemléletformálásán múlik. Emellett természetesen az ebtulajdonosoknak rendelkezniük kell a kutyapiszok felszedésére alkalmas eszközökkel is, melyeket állatfelszerelési üzletekben vagy állatorvosokon keresztül is beszerezhetnek, a közterületeken pedig gyűjtőedényeket kell elhelyezni, és gondoskodni a rendszeres ürítésükről, fenntartásukról.

Újbudát is megtépázta az 1945-ös ostrom  

Lebombázott házaik látványa tárult a XI. kerületiek elé Budapest ostromakor, amely 1945. február 13-án ért véget. A történteket most Csonka Pálné Warga Margit emlékei alapján ismerhetjük meg.

Vásárolj és vidd haza a saját dobozodban!  
 

Megnyílt a kerület első csomagolásmentes boltja a Karinthy Frigyes úton. A Ligeti Bolt üzletstratégiája alapján a vásárlók a terméket otthonról hozott üvegbe, dobozba, zsákba mérik ki, elkerülve ezzel a hulladékként keletkező csomagolást.

Kétszázadik évfordulóját ünnepli idén Albertfalva  
 

1819. március 1-én jelentette be a ráckevei császári és királyi uradalom prefektusa, hogy a Fehérvár felé haladó út mindkét oldalán kijelöltek ötven házhelyet a zsellérek számára. Ennek eredményeként jött létre Albertfalva, amely idén ünnepli fennállásának kétszázadik évfordulóját.

Egyházi vezetők találkoztak Újbudán  
 

Hoffmann Tamás polgármester és Simicskó István kormánybiztos, Újbuda országgyűlési képviselője a hagyományok szerint idén is kötetlen beszélgetésre invitálta a XI. kerületben működő történelmi egyházak képviselőit. Az eseményen az egyházak szerepéről és fontosságáról Semjén Zsolt miniszterelnök- helyettes beszélt.

Jazz kavalkád az FMH-ban  
 

Január 26-án tartották a 18. Big Band Találkozót és Fesztivált a TEMI Fővárosi Művelődési Házban.

Rendük alapítását ünnepelték a ciszterciek  
 

A ciszterci rend alapítóira emlékeztek a Szent Imre Plébániatemplomban január 26-án. Az eseményen részt vett Hoffmann Tamás polgármester és Molnár László alpolgármester is.

Farkas Krisztina volt a Női sarok vendége  
 

A Magyar Kultúra Napján, az Albertfalvi Közösségi Házban tartott Női sarok című rendezvénysorozat vendége volt Farkas Krisztina önkormányzati képviselő, a Kulturális és Köznevelési Bizottság alelnöke. A rendezvényen a politikus a kerület és a városrész kulturális értékeinek megőrzéséről, a feladatokról, valamint a lehetőségekről beszélt a közösségi ház meghívottjaként január 22-én.

Defibrillátort kapott a tűzoltóparancsnokság  

Tavaly év végén Újbuda Önkormányzata közel félmillió forintos támogatással járult hozzá az kerületiek életmentéséhez. A XI. kerületi Hivatásos Tűzoltóparancsnokság ügyelete egy Saver One félautomata defibrillátort kapott, amelyet a beavatkozói állomány az életmentések során alkalmazhat. A készülék szakszerű használatát az állomány megtanulta, így mindenki rendelkezik az életmentéshez szükséges ismeretekkel - a tűzoltóság közleményében.

Borlovagok a Szent Vince szobornál  
 

Összegyűltek a Szent Vince szobornál a budafoki Promontorium Borlovagrend tagjai január 22-én, azaz a néphagyomány szerinti első szőlő-bor időjós napon, hogy megemlékezzenek a bortermelők védőszentjéről.

Újbudai sikerek Marosvásárhelyen  

Nagy siker volt a Chameleon Jazz Band marosvásárhelyi koncertje, amelyet január 12-én tartottak a város patinás kultúrpalotájában.

Újra megnyílt a Karinthy Könyvtár  

Két hónap kihagyás után a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Karinthy Frigyes Könyvtára januártól a megszokott időpontban várja az olvasókat.

Oldalak