Kerületünk

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Illegális szemétlerakóhely Újbudán  

A Ringló utcában felfordult az élet az elmúlt hetekben. Az ügyben érintettek ujjal mutogatnak egymásra, miközben az utcában levő templom kertjében folyamatosan gyűlik a szemét.

Teljes erővel

A Budapesti Erőmű Zrt. közel száz éve vesz részt a főváros energia ellátásában. A Kelenföldi Erőmű 15 éve megkezdett rekonstrukciója a végéhez érkezett, amelynek során a több mint 70 éves főberendezéseket lecserélték.

A zebegényi bűnmegelőzési táborról

Beszámoló: Idén voltam először az immár sokadszorra megrendezett zebegényi bűnmegelőzési táborban. Már a vonaton nagyon barátságos volt mindenki, és készültek a fényképek az Újbuda honlapjára.

Fülemüle környezeti táborban a Teleki suli

2006. július 24-én, reggel fél kilenc tájban különös látványban lehetett része a Kelenföldi pályaudvar környékén járóknak. Az épület előtt ugyanis előbb csak néhány, majd egyre több fülemüle kezdett gyülekezni.

Schweidel József, az 1849-es aradi kivégzések egyik áldozata  

Schweidel József honvéd tábornok, az aradi vértanú gondolatai a szabadságról, a hazaszeretetről, a becsületről és a tisztességről. Ma, amikor az 1848/49-es forradalom és szabadságharcról emlékezünk, jussanak eszünkbe a kivégzett honfitársunk őszinte szavai!

Komplex megoldások Újbudán

Komplex megoldásokat szeretnénk találni a panel épületek felújítására, valamint az alternatív energiák bevezetésére- mondta el Bereczky Gábor egyetemi tanár azon a lakossági fórumon, amelyet "Miből, hogyan, miként?"- címmel tartottak október 5-én, csütörtökön a Gazdagréti Közösségi Házban.

VII. Unoka-Nagyszülő Informatikai Verseny

Mert ezzel a déd- és nagyszüleid is részt tudnak venni az információtenger meghódításában! Gyere, jelentkezz most, mert ez kortalanul határtalan és határtalanul jó!

Népmese becsengetésre  

Kedves események tették szebbé a kisdiákok életét a Farkasréti Általános Iskolában a Népmese Napján, Benedek Elek születési évfordulóján. Mesemondó versenyt rendeztek.

Mire vágyik Őrmező?  

Kis Mihály a 17. számú választókerület MDF színekben induló képviselőjelöltje szeptember 29-én, a közösségi házban megtartott lakossági fórumon a tervek és elképzelések mellett elmondta, hogy Őrmezőnek közösségi életre és az együvé tartozás érzésére van szüksége.

Gazdagréti Ősz - 2006  

Szeptember 29 - október 1. között mindenkit szeretettel vár a gazdagrétiek több napos rendezvénye, a Gazdagréti Ősz.

Információs Központot adtak át

Információs Központot adtak át szeptember 28-án, csütörtökön a 4-es metróépítkezés Etele téri megállójánál. Az ünnepséget Demszky Gábor Budapest főpolgármestere nyitotta meg.

Új alapokon a 4-es metró  

Szeptember 28-án csütörtökön egy régi kezdeményezés eredményként, a Fidesz kerületi szervezete a Budaörsi virágpiacon jelképesen helyezte el a 4-es metró alapkövét.

Nyugdíjas játszóteret avattak Újbudán

2003-ban Újbudán számos olyan játszótér volt, amely nem volt több néhány összehegesztett gázcsőnél. Az első lépésben ezeket a balesetveszélyes játékokat bontatta el a XI. kerület.

Polgármester-jelöltek vitája  

"A vita érvek ütköztetése, célja a vitapartnerétől eltérő vélemény igazolása, a partner meggyőzése." - Wikipédia

Részleges ebzárlatot rendeltek el Újbudán  

A vadon élő állatok immunizálása miatt részleges ebzárlatot rendelt el a kerületi főállatorvos. Így szeptember 30. és október 20-ig között a kutya- illetve a macskatartás szabályai módosulnak, a fiatal és az ebben az évben veszettség ellen még be nem oltott ebeket be kell oltani. Ebben az időszakban az állatok egészségügyi állapotát fokozottan ellenőrizni kell.

Lakossági fórumot tartott az MDF

Lakossági fórumot tartottak Bajkó-Sokoray István /7. vk./ és Somogyi Bálint /5. vk./ az MDF képviselőjelöltjei szeptember 26-án, kedden a párt kerületi székházában.

Oldalak