Kerületünk

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 17. szerda, Rudolf

felhívás

Önkénteseket várunk a kerület megszépítéséhez  

Újbuda Önkormányzata az Újbuda Prizma Nonprofit Kft. közreműködésével a tavalyi évhez hasonlóan idén is megszervezi a kerület közterületeinek nagytakarítását a település valamennyi lakott részén. Újbuda polgármesterének felhívását az alábbiakban olvashatják.

Aranylakodalom Újbudán  

Újbuda Önkormányzata várja azok jelentkezését, akik 2011-ben ünneplik házasságkötésük 50., illetve 60. évfordulóját, és szeretnék azt a polgári házasságkötés szertartása szerint Újbuda polgármesterével, Hoffmann Tamással megerősítetni.

Fórumot tartottak Őrmezőn  
 

Junghausz Rajmund önkormányzati képviselő Őrmezei Közösségi Házban tartott lakossági fórumán nemcsak az örökzöld problémákról, de előremutató tervekről is szó esett. A városrész közlekedésének fejlesztése mellett a helyi képviselők a parkok, játszóterek felújításáról, és az őrmezői piac kialakításának lehetőségeiről is beszélgettek a környéken élőkkel.  

Kisebbségi Önkormányzati Választások 2010  

2010 őszén lehetősége lesz részt venni a települési kisebbségi önkormányzati választáson, amennyiben Ön a nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló törvényben meghatározott (bolgár, cigány, görög, horvát, lengyel, német, örmény, román, ruszin, szerb, szlovák, szlovén, ukrán) kisebbséghez tartozik.

Védjük meg a klasszikus magyar postaládát!  

A Posta megkezdte a postaládák cseréjét. A régi, patinás, piros postaládákat ugyancsak pirosra, de stílustalan, jellegtelen bádogdobozra cserélnék. Az eset nem kis felháborodást váltott ki civilekből, városvédőkből, várospolitikusokból. Ráday Mihály városvédő, tévés műsorvezető és Saly Noémi muzeológus, a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum munkatársa tüntetést is szervezett.

Oldalak