Kerületünk

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Duna

Nemzetközi projekt indult az élhetőbb Duna-partért  

Nemzetközi projekt indult az élhetőbb Duna-partért

Tavaly decemberben kezdték meg működésüket az Élhető Duna Partok-Dunai Gyöngysor címmel indult, tíz országra kiterjedő nemzetközi multi-projekt magyarországi munkacsoportjai, melyhez a XI. kerület önkormányzata is csatlakozott. A program a múlt héten a főépítészek tanácskozásával Újbudán folytatódott.

Mobil szauna a Gellért téren  

Mobil szaunából a Gellért téren

Mobil szaunából nézhető a budapesti Duna-part szerdától annak a kezdeményezésnek a keretében, amelyet a Valyo - Város és folyó Egyesület indított el, hogy felkutassa a fővárosi folyópartok jobb kihasználásának lehetőségeit.

Évről-évre javul a Duna vízminősége  

Évről-évre javul a Duna vízminősége

Nyílt napot tartott az MTA Ökológiai Kutatóközpont Duna-kutató Intézete Karolina úti telephelyén. A Magyar Tudományok Ünnepe rendezvénysorozat a hazai kutatóhelyek tevékenységét mutatta be. Az érdeklődők megvizsgálhatták a Duna vízminőségét, ezen kívül megismerhették a folyó állat- és növényvilágát, illetve választ kaptak ökológiai kérdéseikre is.

Megkezdi a dunai vízi út fotózását a Google  

Megkezdi a dunai vízi út fotózását a Google

Megkezdi a dunai vízi út fotózását a Google. A magyarországi, mintegy 400 kilométeres Duna-szakaszt is végig lehet majd járni virtuálisan a kereső Street View szolgáltatás segítségével.

Dél-Budán is irtják a szúnyogokat  

Dél-Budán is irtják a szúnyogokat

Országszerte, így Budapesten is irtják a szúnyogokat a héten. A légi és földi akciók időpontja az időjárástól függően változhat.

BKK: lezárják a budai alsó rakpartot szombat estig  

BKK: lezárják a budai alsó rakpartot szombat estig

Felújítási munkálatok miatt péntek estétől szombat estig nem lesz járható a Budai alsó rakpart Rákóczi híd, Margit híd közötti szakasza. A munkák során felújítják a Friedrich Born rakpart Duna felőli sávját. A lezárás miatt szombaton napközben torlódások várhatóak, a munkavégzés a tömegközlekedést nem érinti.

Lezárt csatornazsilipek és apadás Budapesten  

Lezárt csatornazsilipek és apadás Budapesten

A Duna vízszintjének emelkedése miatt az utolsó csatornazsilipet is lezárta a fővárosi árvízi védekezésért felelős Fővárosi Csatornázási Művek. Egyben magasvízi üzemmódba állította az átemelő telepeket is. A Duna vízállása kedden 13 órakor 530 centiméter volt Budapesten.

Árvízhelyzet a hétvégén  

Duna, árvíz

A hétvégére az országban a legmagasabb árvízi készültség volt érvényben, a 2006-os vízállási rekord 30 cm-rel dőlt meg a fővárosban. A Katasztrófavédelem kerületi vezetője arról tájékoztatott, 64 település van komoly veszélyben, több helyen kitelepítéseket kellett végrehajtani, de Újbuda a biztonságosabb területek közé tartozik.

Ingyenes legendavadászatra Hív a Duna!  

A Víz Világnapján, március 22-én ingyenes kalandjátékkal és örömzenével indul útjára az idei Danube Flow - Hív a Duna! programsorozat a budapesti Gellért téren. A civil kezdeményezés idén is azt a célt tűzte ki maga elé, hogy családi, kulturális és sporteseményekkel visszacsábítsa az embereket a Duna-part városi szakaszaira. 

Téli menetrend a hajójáratokon  

Október 15-étől a D11-es, D12-es és D13-as viszonylaton a téli időszakban várható kisebb utasforgalomhoz és a hajózás sajátosságaihoz igazodó menetrendeket vezet be a BKK.

Kibukkant az Ínség-szikla  

Száz éve nem volt olyan száraz a november Magyarországon, mint az idei. Közel egy hónapja, hogy nem hullott csapadék. A vízállás olyan alacsony a Dunán, hogy Újbudán, a Szabadság-híd közelében előbukkant az Ínség-szikla is. Utoljára ez 8 évvel ezelőtt, 2003-ban fordult elő.

Oldalak