Kerületünk

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 18. csütörtök, Andrea, Ilma

Bartók Béla út

Ismét lesz ELEVEN Tavasz  

Ismét lesz ELEVEN Tavasz

Idén is lehet pályázni a Bartók Béla Boulvard (BBB) Eleven Tavasz rendezvényre, melynek célja a design, az építészet és a művészetek bemutatása.

Mit szólna Cseh Tamás a mai Bartók Béla úthoz?  

Mit szólna Cseh Tamás a mai Bartók Béla úthoz? (foto:hvg.hu)

Sovány, szomorkás fiú ácsorog a Gellért téren. Felhajtott gallérja alá befúj a szél. Jobbja a szívén, baljában gitár, lába előtt mécses. Szoborrá válva kémleli a Dunát. Mögötte az utca, ahol élt, s ahol az élet dübörög tovább. A hvg.hu gasztronómiai összefoglalója a Bartók Béla útról.

Gábor Áron válogatás látható a Faur Galériában

A Bartók Béla úti Faur Zsófi Galéria legutóbb Gábor Áron: Fülbesúgva című kiállítását tárta a nagyközönség elé. A Festőként, virtuóz grafikusként, installátorként, szobrászként és videóművészként egyaránt dolgozó művész 80-as, 90-es éveiből származó fő műveit mutatja be a tárlat. A 35 éves alkotói múltra visszatekintő Gábor Áron művészeti termékenységét tükrözi a mostani kiállítás is, amely különböző technikával készült festményeket és videó installációkat is felvonultat.

Gyerekkönyvesbolt nyílt a kerületben  

Gyerekkönyvesbolt nyílt a kerületben

Bővül a gyermeknek szóló lehetőségek köre Újbudán, miután a héten megnyitotta új könyvesboltját a Bartók Béla úton a Pagony Kiadó. A 220 négyzetméteres üzletben a könyvek mellett játszósarok és firkafal is várja a gyerekeket.

Női vonal III kiállítás a Bartók Béla úton  

Női vonal III kiállítás a Bartók Béla úton

Október 17-én nyílik az a tárlat, ahol 35 hölgy festőművész mutatja meg magát egy-egy legjellemzőbb alkotásával. Az önkormányzat támogatásával megvalósuló eseményen a női érzékenység, a női látásmód kerül előtérbe.

Hagyományteremtő rendezvények Újbudán  

Hagyományteremtő rendezvények Újbudán

A XI. kerület egyre pezsgőbb kulturális élete újabb színfolttal gazdagodott szeptember 6-án. A Nemzeti Kulturális Alap támogatásával jött létre az első Cseh Tamás-nap, amelyen a részt vevő alkotók különféle módon gondolták tovább a zenész örökségét.

Az első Cseh Tamás Nap Újbudán  

Az első Cseh Tamás Nap Újbudán

Szeptember 6-án rendezi meg az első Cseh Tamás Napot Újbuda Önkormányzata. A Kulturális Tizenegy Egyesület közreműködésével több mint tíz helyszínen, köztük a Műegyetem rakparton zajló eseményekkel emlékeznek meg a Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas magyar előadóművészről.

A turisták is szeretik a tematikus utcákat  

A turisták is szeretik a tematikus utcákat

A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) támogatja, hogy a fővárosban minél több tematikus utca jöjjön létre. A kamara a Bartók Béla utat is ilyen utcaként említi.

Felfutóban a Bartók Béla út és környéke  

Nemrég több lap is beszámolt arról, hogy milyen változások történtek az utóbbi időben a Bartók Béla úton és környékén. Egyik lap, a We Love Budapest képes összeállítást közölt a témában, sétájukat a Szent Gellért térnél kezdték.

A Szabadság-szobor világgá ment  

A Szabadság-szobor világgá ment

A hétvége egyik legfontosabb fővárosi megmozdulása a XI. kerület szívének design-dobbanása, sőt dobbantása lesz: május 9-től 11-ig összművészeti kalandra hívják a Bartók Béla útra és a Feneketlen-tó partjára az érdeklődőket.

Hirdetmény - Vízcső-rekonstrukció forgalmirend-változással

Vízcső-rekonstrukció forgalmirend-változással: a Fővárosi Vízművek Zrt. 2013. július 1-jétől várhatóan október 30-ig vízvezeték-rekonstrukciós munkálatokat végez a XI. kerületben. Jelentősebb forgalomkorlátozás a Bartók Béla út és Budafoki út kereszteződésében várható, a nyári időszakban.

Babakiállítás nyílt a Bartókon  

A történelem legjelentősebb korszakait eleveníti fel az a Babakiállítás, amely a Kulturális Városközpont program egyik miniprojektjeként valósult meg a Bartók Béla út 15. szám alatt megüresedett üzlethelyiségben.

Csonka János Emlékmúzeum  

A magyar motor- és autógyártás úttörőjének emlékmúzeumában eredeti szerszámgépek, benzinmotorok, dokumentumok és fotográfiák várják az érdeklődőket. 

Kis falu a város közepén - 100 éves a Bartók 15.  

A 100 éves házak sorozatunk következő gyöngyszeme a Bartók Béla út 15. szám alatti ikerépület, amely most ünnepli jubileumát. Kérem, nézzék el nekem, ha írásomban kissé elfogult lennék, hiszen én is ebben a házban, ezen a környéken cseperedtem fel, és a mai napig megdobban a szívem, ha arrafelé járok.

Egy igazi, békés polgári lakóház  

Amikor eljutott hozzám a hír, hogy a Bartók Béla út 18. szám alatti épület is elérte a tiszteletbeli 100 éves kort, elindultam felkutatni az épület múltját. Arra számítottam, hogy egy Bartók Béla úti házban délután 5 órakor senki nem fogad szívesen egy "messziről jött embert", de nagyot csalódtam - méghozzá kellemesen.

Oldalak