Kerületünk

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

2012

Új életre kel a Próféta  

Újbuda történelmének egy csaknem elfeledett darabja kel új életre március 8-án. Az 1905-ben megnyílt Műegyetem kávéház, később Próféta Söröző Étterem, majd házasságkötő terem helyén este 6 órakor nyitja meg kapuit a Próféta Galéria.

60+ Médiaműhely: Egyre többet tudunk...  

Immár harmadik éve működik a 60+ fotókör. Vezetője, Áment Zsóka most tájékoztatót készített a MAFOSZ (Magyar Fotóművészeti Alkotócsoportok Országos Szövetsége) részére.

Szakmai Napok a Közszolgálati Egyetemen  

A volt államigazgatási, most Nemzeti Közszolgálati Egyetemen az Ostrakon Hallgatói Szervezet Szakmai és Kulturális Napokat rendezett. A közel egy hónapig tartó programsorozat megnyitóján Rétvári Bence közigazgatási államtitkár mondott beszédet, aki szerint egyre nagyobb szükség van a haladó szellemiségű hivatalnokok képzésére.

140 millió forintos radiológiai fejlesztés Újbudán  

140 millió forintos beruházással elkészült a Gyógyír XI. Kft. Fehérvári úti szakrendelőjében a radiológiai rendszer digitalizálása. Az új technológia kevesebb költséggel, környezetbarát módon üzemel, emellett magasabb szintű, komfortosabb ellátást biztosít a betegeknek.

Az A38 a világ legjobb bárja  

Az A38 hajó a több hónapig tartó szavazáson 13 ezernél is több szavazatot gyűjtött, ezzel pedig magabiztosan megszerezte a világ legjobb/leghangulatosabb szórakozóhelyének járó megtisztelő címet.

Feltámad a Tüskecsarnok - Újbuda üdvözli a döntést  

Újbuda Önkormányzata üdvözölte azt a kormányzati döntést, melynek értelmében már tavasztól birtokba vehetik a jégkorongozók a 16 éve üresen álló Tüskecsarnokot. Hoffmann Tamás polgármester elmondta, a kerületben működő Budai Bocsok Egyesület közreműködésével Újbuda minden segítséget megad a sikeres utánpótlás neveléshez.

Kerékpárút-fejlesztés a Bogdánfy utcában  

A Budapesti Közlekedési Központ a Fővárosi Önkormányzat megbízásából a Közép-magyarországi Operatív Program „Kerékpárforgalmi hálózat fejlesztése” c. pályázat keretében négy európai uniós támogatással megvalósuló projekt kivitelezését fejezte be 2011 decemberében. A fejlesztés során Budapest három kerületében összesen négy új kerékpárút szakaszt építettünk ki: a XVII. kerületi Pesti úton, a XXI. kerületben az Ady Endre úton, valamint a XI. kerületi Bogdánfy utcában.

A Fővárosi Szociális Közalapítvány Kuratóriuma pályázatot hirdet fővárosi székhellyel rendelkező, fővárosi illetékességű szociális célú civil szervezetek részére

A Fővárosi Szociális Közalapítvány Kuratóriuma pályázatot hirdet budapesti, szociális célú civil szervezetek részére különösen veszélyeztetett csoportokhoz tartozó - roma, hajléktalan, lakás nélküli, munkanélküli, pszichiátriai beteg, fogyatékkal élő, bántalmazott - budapesti emberek segítésére irányuló szolgáltatások és tevékenységek költségeinek részbeni támogatására.

Babakiállítás nyílt a Bartókon  

A történelem legjelentősebb korszakait eleveníti fel az a Babakiállítás, amely a Kulturális Városközpont program egyik miniprojektjeként valósult meg a Bartók Béla út 15. szám alatt megüresedett üzlethelyiségben.

Szmogriadó: vasárnap megszűnt a riasztási fokozat, ezzel egyidejűleg életbe lépett a tájékoztatási fokozat (frissített)  

A szombati mérési eredmények alapján megszüntethető a riasztási fokozat, a tájékoztatási fokozat egyidejű elrendelése mellett, ezért vasárnap reggel 6 órától Budapesten megszűnnek a riasztási fokozat miatt szombaton elrendelt forgalomkorlátozó intézkedések. Így a fekete és a piros környezetvédelmi plakettel ellátott rendszámtáblájú gépjárművek is közlekedhetnek.

Oldalak