Kerületünk

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 10. kedd, Judit

2011

Robogó tolvajt keres a rendőrség  

Újbuda Rendőrkapitánysága eljárást folytat ismeret elkövető ellen, aki 2011. április 8-án vagy 9-én, a mellékelt képen látható robogót eltulajdonította.

Világhírű balettmester beszélgetett az albertfalviakkal  

A tánc európai nagyasszonya, Roboz Ágnes balettmester volt az Albertfalvi Közösségi Ház Pódiumestjeinek legutóbbi vendége. A világ leghíresebb balett iskoláit megjárt művész az életéről szóló film levetítése után beszélgetett a közönséggel, és izgalmas történetekkel kápráztatta el az albertfalviakat.

Lakossági panaszok miatt zár be a ZP és a Rio  

Újbuda Önkormányzata cáfolja azokat a híreszteléseket, melyek szerint országzászló állítása miatt zárna be a Café del Rio és Zöld Pardon. Az Önkormányzat Képviselő-testülete a szórakozóhelyek megnyitása óta özönlő lakossági panaszok alapján döntött a bezárás mellett. Mint ismeretes a testület az idén már csak szigorított feltételekkel járult hozzá a ZP és a RIO megnyitásához, a szórakozóhelyek tulajdonosai pedig elfogadták az Önkormányzat által szabott feltételeket, köztük azt, hogy ősszel végleg bezár mindkét helyszín.

Október végén bezár a Zöld Pardon és a Café del Rio  

Az Újbudai Önkormányzat Képviselő-testülete április 22-én hozott, január 1-jétől hatályban lévő döntése szerint a Zöld Pardon és a Rió del Cafe nevű szórakozóhelyek - szigorú feltételek mellett - megkapták a közterületfoglalási engedélyt, így október 31-ig nyitva tarthatnak. Ezt követően be kell zárniuk. A hatályban lévő döntést az Önkormányzat Hivatalának végre kell hajtania.

60+ Médiaműhely: Kirekesztve

Az otthonszülésnek vagy inkább nevezzük intézeten kívüli szülésnek egyik 'részvevője' a bába. Gondolta volna Ön kedves olvasó, hogy napjainkban is képeznek bábákat? A XXI. sz. bábája azonban kicsit másként dolgozik, mint elődje. Mai beszélgetőtársam Bottyán Emese, az Országos Bábaszövetség elnökségi tagja.

Újra itt van az allergiaszezon  

Az allergiában szenvedők bánatára májusra a természet kizöldülésével együtt a virágporok száma is megnövekedett a levegőben. Magyarországon majdnem minden 5. ember pollenallergiában szenved. A betegek száma pedig minden évben 10-15%-kal nő.

Moldova katonája hódít a Karinthyban  

Talán kevesen tudják, hogy a regényeivel híressé vált Moldova György nagyjából 15 évente drámát is ír. Úgy tűnik, mostanában telhetett le a másfél évtized, hiszen az elismert író kifejezetten a Karinthy Színház számára írta meg a TE furcsa katona című komédiáját. A Karinthy Márton rendezésében még a télen színpadra állított mű ma is egyre több embert vonz a Bartók Béla úti teátrumba.

Kis falu a város közepén - 100 éves a Bartók 15.  

A 100 éves házak sorozatunk következő gyöngyszeme a Bartók Béla út 15. szám alatti ikerépület, amely most ünnepli jubileumát. Kérem, nézzék el nekem, ha írásomban kissé elfogult lennék, hiszen én is ebben a házban, ezen a környéken cseperedtem fel, és a mai napig megdobban a szívem, ha arrafelé járok.

Oldalak

LEGFRISSEBB
×