Kerületünk
Kerületünk webhelyen lett közzétéve (https://keruletunk.ujbuda.hu)

Címlap > Nyugdíjas játszóteret avattak Újbudán

Nyugdíjas játszóteret avattak Újbudán

   |   2006, szeptember 27 - 17:25
2003-ban Újbudán számos olyan játszótér volt, amely nem volt több néhány összehegesztett gázcsőnél. Az első lépésben ezeket a balesetveszélyes játékokat bontatta el a XI. kerület.
Újbuda önkormányzata az elmúlt 3 évben 887 millió forintot költött játszóterekre. A felújítási program lezárásaként nyugdíjas játszóteret avattak fel szeptember 27-én, szerdán a Fraknó utcában. A parkot átadó Molnár Gyula Újbuda polgármester-jelöltje elmondta, régóta megvan az igény egy olyan helyre, ahol a nyugdíjasok is kikapcsolódhatnak és reméli a kezdeményezés sikeresnek bizonyul. A kerület 2003-ban indította azt a programot, amelynek célja az összes kerületi játszótér felülvizsgálata és átépítése. Jelenleg 70 korszerű, minden igényt kielégítő játszótér várja a kerületi polgárokat. A nyugdíjasoknak szánt parkban természetesen nem játékok, hanem tollas, teke és petanque várják a pihenni vágyó felnőtteket, valamint sétára, pihenésre és beszélgetésre alkalmas zugokat is kialakítottak. A program jelentőségét növeli, hogy az országos határidő a játszóterek korszerűsítésére 2008, azaz a XI. kerület két évvel a határidő előtt elvégezte ezt a munkát. A beruházásnál kifejezett cél volt, hogy ne csak biztonságos, de jól játszható, tetszetős és a testet - szellemet fejlesztő játszóterek épüljenek, olyanok, ahol a legkisebbektől a nagyobbakig minden gyermek megtalálja a számára megfelelő játékszert.

Forrás webcím: https://keruletunk.ujbuda.hu/keruletunk/nyugdijas-jatszoteret-avattak-ujbudan