Kerületünk
Kerületünk webhelyen lett közzétéve (https://keruletunk.ujbuda.hu)

Címlap > Tóparti Újbuda Party 2006

Tóparti Újbuda Party 2006

   |   2006, szeptember 6 - 00:22
A hétvégén tartották mag az Újbuda TV által szervezésében a hagyományos Tóparty Újbuda Party-t. A sikeréhez nagyban hozzájárult, hogy a szervezők népszerű fellépőket tudtak a rendezvényre meghívni. Többek között a Crystál is mutatta be elsőnek az új nagylemezét.
A szombati napon olyan neves művészeket ünnepelhetett a közönség, mint Gergely Róbert, Kovács Kati és Komár László. Ezeknek az előadóknak a fellépése elsősorban a nosztalgiázni vágyó korosztálynak kedvezett, de a vasárnapi program a fiatalabbakat szólította meg. Az egész napos rendevény alatt megfordult a színpadon többek között a V-Tech,Lola, Mester Tamás és Gáspár Laci. Rúzsa Magdolna sajnos megbetegedett,így le kellett mondania a műsorát, ezért Szűcs Judit tovább maradt a színpadon és helyette is szórakoztatta a nagyérdeműt. A Crystal zenekar új lemezéről játszott dalokat, amely még sem jelent, így a fellépésük mindenkinek különösen érdekes és színes volt. Sokan sajnálták, hogy a várt tűzijáték elmaradt, de Molnár Gyula, újbuda polgármestere úgy ítélte meg, hogy az augusztus 20-i ünnepet kísérő vihar áldozataira való tekintettel, kegyeleti okokból kifolyólag idén eltekintenek tőle.

Forrás webcím: https://keruletunk.ujbuda.hu/keruletunk/toparti-ujbuda-party-2006