Kerületünk
Kerületünk webhelyen lett közzétéve (https://keruletunk.ujbuda.hu)

Címlap > Újévi pohárköszöntő és lencseparty

Újévi pohárköszöntő és lencseparty  

   |   2013, január 18 - 14:22
Új év, új tervek, új célkitűzések! Hoffmann Tamás polgármester január 17-én tartotta újévi pohárköszöntőjét a kerületi vállalkozások vezetői, képviselők és intézményvezetők előtt. A hagyománynak megfelelően pezsgővel indult az új év. 
A kerület egyik legrangosabb eseményének most a Kopaszi-gáton működő Öböl Ház Rendezvényközpont adott otthont. A rendezvényen a kerületi vállalkozóknak, intézményvezetőknek, képviselőknek lehetőségük nyílt arra, hogy a 2013-as esztendőre kitűzött terveiket, elképzeléseiket átbeszéljék, kapcsolatokat építsenek. Hoffmann Tamás Polgármester összegezte a múlt év kerületi fejlesztéseit és megerősítette, hogy még ebben a ciklusban kialíkítják a Gyermekegészségügyi Centrumot. Kiemelt figyelmet fordít a város vezetése - fogalmazott a polgármester - a Móricz Zsigmond körtér terület rendezésére. Tárgyalás folyik az 1-es villamos meghosszabításáról is, amely még vonzóbbá teheti a kerületet otthon és munkahely teremtés céljából. Rámutatott, a kerület célja, hogy létrehozzon egy rendszeres vállalkozói fórumot, amely az aktuális gazdaságpolitikai kérdésekben nyújt támaszt a piaci szereplők és az intézmény vezetők számára.

Forrás webcím: https://keruletunk.ujbuda.hu/keruletunk/ujevi-poharkoszonto-es-lencseparty