A borítékban a csekk mellett hosszú szöveg ismerteti a lehetőségeimet. Nézem az ügyfélszolgálati irodák címeit. Bizony elég messze vannak. A telefonszámos megoldást választom. Számla már a kezemben. Papírt, tollat, naptárt készítek elő és tárcsázok. Először a Cég ismertetőjét hallgatom végig, majd eltévedek a lehetőségek erdejében. Nem erre a menüre van szükségem. Visszalépni nem tudok - tehát újra tárcsázok. Ismét végighallgatom a Cég történetét. . . Próbálok új útvonalra térni. Azt hiszem sikerült, de itt megtudom, hogy az összes munkatárs foglalt. A kellemes zeneszót időnként megszakítja a csipogó női hang, amely tudomásomra hozza, hogy még mindig foglaltak. Egy idő után megunom, és helyére teszem a kagylót. Talán az időpont a rossz. Később újra próbálkozom. Az eredmény ugyanaz. Talán másnap korán reggel. Valahol olvastam, hogy a patkányok - ha finom falat van a labirintus végén - az útvesztőben hamar tájékozódnak és könnyen rögzítik az útvonalat. Próbálok felnőni az intelligenciájukhoz, és talán másnapra nem felejtem el a nyomógombok sorrendjét - hogy ismét eljussak a kívánt menühöz. Büszke vagyok magamra, másnap az első próbálkozásra eljutok. . . Akkor megtudom - az összes munkatárs foglalt. Később is. Azt hiszem, feladom. Nézem az ismertető szövegen a további lehetőségeket: e-mail, ügyfélszolgálat. Az ügyfélszolgálat messze van. Holnap jön a fiam. Azt hiszem e-mail lesz belőle.