Móricz Zsigmond körtér. Van negyed órám és előttem két megálló. Gyalog megyek. Végig nézek a Bartók Béla úton. A téli dekoráció már a múlté, a nyári még odébb van. A forgalom nem túl erős. A levegő langyos. Beleszagolok a levegőbe. Egy kis benzingőz, porral keveredve, de egy csipetnyi tavaszi földszag érződik. A szürke szín dominál. Alig várom a virágboltot a tavaszi hangulatával. A járdán, mint egy picinyke kert - kis zöld, sok-sok színnel, illattal. Följebb, a székek, amik újabban megjelentek a járdán, még a raktárban pihennek. Itt kávé illat keveredik, friss sütemény vagy talán kenyér illatával. Az út kiszélesedik. Helyet ad a Gárdonyi szobornak és a kis parknak. A szökőkút még alszik. Ahogy előre nézek, feltűnik a Gellért hegy keresztje, keskeny óvó korlátjával, majd István király lova, felém a robosztus faragott kő mellvéddel. Most veszem észre, a Gellért szálló előtt már rendezik a parkot. Színes árvácskák pompáznak a szökőkút körül. A föld fölásva feketéllik. Beleszagolok a frissen ásott föld illatába. Talán ezt éreztem már a Körtérnél? Itt a tavasz! Langyos szellő fúj a Gellért hegy felől - kigombolom a kabátom. . .