Kerületünk
Kerületünk webhelyen lett közzétéve (https://keruletunk.ujbuda.hu)

Címlap > Tartalékosokat toboroz a Honvédség

Tartalékosokat toboroz a Honvédség  

   |   2012, január 25 - 18:54
A Petőfi Laktanyában orvosi alkalmassági vizsgálaton és fizikai állapotfelmérésen vettek részt azok a jelentkezők, akik tartalékos katonák szeretnének lenni.
A Honvédelmi Minisztérium bejelentette, az önkéntes tartalékos rendszer fejlesztése januártól új szakaszába lép. Mostantól nemcsak nemzetvédelmi feladatokra veszik fel és képzik ki az önkénteseket, de a természeti és ipari katasztrófák kezelésére is. Simicskó István honvédelmi államtitkár elmondta, a minisztérium tartalékos rendszere nyitott, tehát bárki jelentkezhet, aki elkötelezettséget érez a honvédség iránt, anélkül, hogy katonai múlttal rendelkezne. Hozzátette, fontos, hogy az ország védelmére és a katasztrófák esetére megfelelő számú tartalékossal rendelkezzünk, de egy jól működő, jelentős számú állomány az ország külpolitikai megítélésén is javít. Vanyúr Tibor ezredes, A Hadkiegészítő Parancsnokság vezetője elmondta, az elmúlt időszakban több mint 3800 fő jelentkezőt regisztráltak, amelyből eddig 270-en már részt vettek az alkalmassági felmérésen.

Forrás webcím: https://keruletunk.ujbuda.hu/keruletunk/tartalekosokat-toboroz-a-honvedseg