Kerületünk
Kerületünk webhelyen lett közzétéve (https://keruletunk.ujbuda.hu)

Címlap > A Fidesz a körtéren emlékezett 56-ra

A Fidesz a körtéren emlékezett 56-ra  

   |   2011, október 24 - 17:22
A Fidesz kerületi szervezete a hagyományokhoz híven fáklyás felvonulással kezdte megemlékezését. Budafoki úti irodájukból indulva Móricz Zsigmond körtérre sétáltak át, ahol Hoffmann Tamás polgármester mondott beszédet. Szavai szerint ezen a napon nem a szabadságharc leverésére, hanem a szabadságunkért küzdő hősökre kell emlékeznünk.
Az ünneplők elsőként Tollas Tibor versét hallgatták meg, akit 1947-ben koholt vádak alapján tíz év börtönre ítélt a népbíróság, majd felszabadulása után a Nemzetőrség összekötő tisztjeként vett részt a forradalomban. Később a Nemzeti Egységért Mozgalom elnöke, Szarka Istvánné mesélt saját, és édesapja 56-os emlékeiről. A beszédek után a jelenlévők az emlékezés koszorúit helyezték el a szobor lábánál. Az ünneplők közül a kerületi Fidesz, a KDNP, a Fidelitas képviselői, valamint az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség tagjai koszorúzták meg a Szent Imre szobrot.

Forrás webcím: https://keruletunk.ujbuda.hu/keruletunk/a-fidesz-a-korteren-emlekezett-56-ra