Kerületünk
Kerületünk webhelyen lett közzétéve (https://keruletunk.ujbuda.hu)

Címlap > Augusztus 20: tűzijáték a Citadelláról

Augusztus 20: tűzijáték a Citadelláról

   |   2011, augusztus 5 - 20:29

Budapest mellett Baján és Debrecenben lesz központi tűzijáték augusztus 20-án, amelyek együttes megrendezése 132,5 millió forintba kerül – mondta a csütörtöki kormányszóvivői tájékoztatón a Hungarofest ügyvezető igazgatója.

A tűzijátékok rendezési jogát a Pyro-1 Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. és a Mafracht Kft. közösen nyerte el a nemzeti rendezvényszervező nonprofit kft. gyorsított közbeszerzési eljárása során – közölte Kálomista Imre. A nyertes pályázó feladata a tűzijáték megrendezése mellett annak zenei kompozíciójának és logisztikájának biztosítása mindhárom városban. A 21 órakor kezdődő eseményen Budapesten a rakétákat a Citadelláról, valamint három, a Margit híd és a Szabadság híd között álló uszályról lövik majd fel.

Kálomista Imre elmondta azt is: a vidéki helyszínekkel az ország Budapest-központúságát kívánják oldani a szervezők. Debrecenre a város kulturális és történelemben játszott szerepe, valamint a nagy múltra visszatekintő virágkarnevál miatt esett a választás, Bajára pedig az ország soros európai uniós elnöksége alatt elfogadott Duna-stratégiával kapcsolatosan. 300 millió jut a programokra

A kormány ismét Együtt az ország! szlogennel rendezi meg az államalapítás ünnepét. A programok már augusztus 19-én várják azokat, akik a fővárosba látogatnak – hangzott el a csütörtöki kormányszóvivői tájékoztatón. A hivatalos ünnep nyitóeseménye az augusztus 19-én 10 órakor kezdődő Magyar ízek sétánya, de természetesen nem marad el a huszadikai légi parádé és tűzijáték sem. Az állami kitüntetéseket is 20-án délután nyújtják át. A programokra összesen nettó 300 millió forintot fordítanak – mondta el Kálomista.


Forrás webcím: https://keruletunk.ujbuda.hu/keruletunk/augusztus-20-tuzijatek-a-citadellarol?vakbarat=0