A kis galéria előtt nagyszámú, igencsak különböző korosztályú érdeklődő várakozott, köztük a két művész is. Szerettem volna Őket szóra bírni még a megnyitó előtt, mielőtt még befolyásoltak volna a műveik. Elsősorban az érdekelt, hogy melyikük inspirálta a másikat, a vershez készült a kép, vagy fordítva. A festőtől kaptam is egy tömör választ; "a meglevő képhez passzított címnek egy-egy verssort", míg a költő, inkább a megnyitó után beszélgetett volna. Ennyiben maradtunk, hamarosan kezdődött is. Rendhagyó módon, Ők maguk nyitották meg a kiállítást. Kovács-Gombos Dávid arról beszélt, hogy Győrffy Ákos verseit olvasva "találkozott saját gondolataival", "szellemi párhuzamot érzett", innen jött a gondolat a közös kiállításra. Képei tájak, ahol jól érzi magát az ember, illetve helyek - mindenkinek az, amit belelát, ahol szerinte jól érzi magát. Beszélt arról, mitől más a táj és a hely, majd ezt alátámasztandó, idézett Hamvas Béla Öt Géniuszából, néhány gondolatot. Őt követte - mintegy folytatva az előbbiek elmélkedését - Győrffy Ákos, aki tömören csak felolvasta erre az alkalomra írt versét, "Egy mondat a tájról" címmel. Itt vége is lett a megnyitónak, és én úgy éreztem, bőséges választ kaptam a kérdésemre, így nem is zavartam a művészeket, hagytam, hogy fürödjenek a sikerben, ami körülvette Őket. Magam elmentem nézegetni a képeket, olvastam a festő által "kiállított verseket". Különleges élményben volt részünk, és ehhez még volt egy kedves gesztus, hogy a résztvevők magukkal vihették az elhangzott vers egy másolatát.