Kerületünk
Kerületünk webhelyen lett közzétéve (https://keruletunk.ujbuda.hu)

Címlap > Brüsszel felfigyelt Magyarországra

Brüsszel felfigyelt Magyarországra

   |   2007, szeptember 27 - 00:00
Balog Zoltán 1998 és 2002 között a magyar miniszterelnök főtanácsadója volt.

2007. szeptember 25-én a Fidesz újbudai irodájában beszélgetéssel egybekötött előadást tartottak a kerület jobboldali intézményében. Deák András képviselő vezetésével ezen az estén Balog Zoltán tartott előadást a demokrácia magyarországi helyzetéről.

A demokrácia magyarországi szűkülésére hívta fel a figyelmet a politikus, valamint kifejtette, hogy a brutális rendőrterror még a baloldali szavazókat is megrémítette. Kifejtette, hogy egy közvélemény-kutatás adatai szerint a baloldali szavazók is úgy vélik: 2002 óta egyre romlik a helyzet az országban.

A képviselő a beszélgetés során rámutatott arra, hogy amióta a brüsszeli Európai Néppárt által szervezett meghallgatásokon magyar érintettek szólaltak fel, uniós nyomásra több magas tisztségben levő érintettnek távoznia kellett posztjáról. Balog Zoltán, aki a parlament emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottságának ellenzéki elnöke, az est végén a megjelentek egyéni kérdéseire is választ adott.

Z. A. - Újbuda WEB (2007. 09. 27.)


Forrás webcím: https://keruletunk.ujbuda.hu/politikai-szervezetek/brusszel-felfigyelt-magyarorszagra