Kerületünk

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 16. kedd, Csongor

Polgárőrség

Polgárőrségről általában

A polgárőrség - ahogy a törvény is kimondja - az ország közrendje és közbiztonsága fenntartásának segítésében, a határőrizetben, a környezet- és természetvédelemben, a veszélyhelyzetek megelőzésében és kezelésében, a társadalmi bűnmegelőzésben való lakossági részvételben, illetve az önkormányzatok és a lakosság közötti bizalom erősítésében, továbbá a helyi közbiztonság közösségi védelme érdekében a lakosok közösségei által meghatározott feladatok ellátásában közreműködő, az egyesülési jog alapján létrejött társadalmi szervezet, illetve ilyen szervezetek szövetsége.

Polgárőr egyesület tagja, ezáltal polgárőr lehet minden büntetlen előéletű magyar vagy Magyarországon letelepedett, illetve magyarországi tartózkodási engedéllyel rendelkező nem magyar állampolgár, aki a polgárőr szervezet célkitűzéseivel egyetért, azok megvalósítása érdekében önként, díjazás nélkül, szabadidejében tenni kíván.

A polgárőrök ugyan közfeladatot ellátó személynek minősülnek, de ugyanazokkal a jogokkal és kötelezettségekkel rendelkeznek, mint bármelyik állampolgár. A bűnmegelőzési feladatok ellátása keretében a polgárőrségnek nincsenek többlet - pl. hatósági jellegű - jogosítványai.

A polgárőrségről bővebb felvilágosítást talál az alábbi oldalakon:

Országos Polgárőr Szövetség
Polgárőr.lap.hu

Polgárőrgyűlés  

A Sashegy Polgárőr Egyesület évértékelő állománygyűlést tartott a Hauszmann Alajos utcai Sportétteremben. A szervezet vezetője, Klimstein László arról számolt be, a tavalyi év nehézségei ellenére létszámukat és a polgárőrök iskolai végzettségét tekintve nemcsak budapesti, de országos szinten is előkelő helyet foglalnak el.

Vizsgáztatták a polgárőröket  

A Budapesti Polgárőr Szövetség vizsgával egybekötött alaptanfolyamot tartott a kerületi polgárőröknek a Gazdagréti Közösségi Házban. Az új törvényi szabályozás értelmében mostantól minden polgárőrnek kötelező vizsgát tenne, melynek során az önkéntesek a szolgálatteljesítés feladatairól, és jogi hátteréről adnak számot.

Buszmegállót firkáltak

A Lánglovagok Egyesület és a budaligeti polgárőrség közös akciójának köszönhetően sikerült tetten érni a BKV egyik buszmegállójának rongálóit  június 18-ra virradó éjszaka a főváros XI. kerületében.

Emlékezés Zsombor Györgyre

A polgárőr mozgalom meghatározó alakjára, a XI. kerületi kapitányság egykori, 2008-ban elhunyt munkatársára emlékeztek.

Öngyilkosságot akadályozott meg egy újbudai lakó  

A BAH csomópont közelében álló, Budaörsi úti társasházban néhány héttel ezelőtt egy fiatal férfi végső elkeseredésében le akart ugrani a legfelső emeletről. A pánikba esett édesanya az épületben lakó Kubina Istvánhoz csöngetett be segítségért. Az Öt-ház Polgárőr Egyesület tagjaként dolgozó idős férfi megakadályozta a fiatalember öngyilkossági kísérletét, amiért a napokban jutalmat vehetett át Újbuda Ónkormányzatától.

Egy polgárőr három betörőt fogott el egymaga

2009. decemberében, a kerületünk egyik hétvégi házas övezetében, Mészáros Csaba, a Sashegy Polgárőr  Egyesület polgárőre, aki mint minden nap, a rendőrség munkáját segítve, járőrözött. Ekkor észlelte, hogy az egyik hétvégi ház kerítésén kiugrik három ember.

Oldalak