Kerületünk

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
június 2. kedd, Kármen, Anita

Kerületünk

Idén is reformebéd az iskolákban

Magyarországon elsőként vezette be a reformétkeztetést az iskoláiban Újbuda Önkormányzata még 2006 január elsején. Ez természetesen folytatódik az idei tanévben is.

Tóparti Újbuda Party 2006

A hétvégén tartották mag az Újbuda TV által szervezésében a hagyományos Tóparty Újbuda Party-t. A sikeréhez nagyban hozzájárult, hogy a szervezők népszerű fellépőket tudtak a rendezvényre meghívni. Többek között a Crystál is mutatta be elsőnek az új nagylemezét.

Növényeket a városba

A környékiek kezdményzését a Fidesz-KNDP képviselőjelöltjei, Jankó István és Gyorgyevics Miklós karolták fel.

Közlemény: A Fidesz nem díjazza Molnár Gyulát

A Fidesz XI. kerületi szervezete kezdeményezte Juhos Katalin és Riedel René kizárását a pártból, ugyanis a két politikus egy másik párt képviseletében szeretné jelöltetni magát az önkormányzati választásokon.

Sokan tettek a 239-es buszért  

Újra indul a metrófelújítás után megszüntetett 239-es buszjárat. Lakos Imre a Városüzemeltetési Bizottság elnöke a lakossági aláírásgyűjtést felkarolva keresztülvitte a kérvényt a fővárosnál, így a jövőben is lesz közvetlen járat Gazdagrét és a belváros között.

Lánglovagok emlékére  

Péntek délután négy órakor 40 tűzoltó vonult be az egyetem központi épületének aulájába, hogy megemlékezzenek társaik tragédiájáról.

Terelőúton jár a 27-es busz

A XI. kerületben a Gellért-hegyen a Somlói út 14. és a Balogh Tihamér utca közötti szakaszon meghibásodott a szennyvízcsatorna. Az üzemzavar elhárítása október 15-ig is eltarthat.

Oldalak

LEGFRISSEBB
×

„A Magyar nyelvért” emlékdíj

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzata 2013. óta „A Magyar nyelvért” emlékdíjjal jutalmazza azokat a határon túli testvérvárosaiban tanuló általános iskolás, végzős diákokat, akik a magyar nyelv tanulása és művelése terén kiemelkedő teljesítményt nyújtottak, valamint középiskolában folytatják tanulmányaikat.