Kerületünk

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 20. szombat, Tivadar

Kerületünk

Pedofilt fogtak a polgárőrök

Lakossági bejelentés alapján a nemi szervét mutogató fiatalembert fogtak el a polgárőrök augusztus 10-én a XI. kerületben.

Megkezdődött a Skála bontása  
 

Molnár Gyula polgármester hangsúlyozta, helyes és jó döntést hozott az ING, hogy belevágott ebbe a beruházásba. "Úgy gondolom, hogy valaminek a vége mindig egyben valami újnak a kezdete is. Elég csak arra gondolni, hogy az új városközpont jelentősen javítja majd a környező ingatlanok értékét is."

Papagáj  

Pár napja a XI. Bod Péter utca és Oroszvég lejtő környékén a fényképen láthatóhoz hasonló nagy zöld arapapagájt láttak.

Elfogták  

Kapitányságunk felderített és elfogott egy három főből álló, betörésekre és besurranásos lopásokra specializálódott csoportot, akik a főváros területén követtek el bűncselekményeket.

Jólesik a babának, öröm a mamának  
 

Valódi újdonsággal ismerkedhettek meg az anyukák az Eleven Centerben működő Szülők Házában. Itt mutatták be, ugyanis Baranyi Ágnes Bébi és Gyermekmasszázs című könyvét, melyben a szerző egy új technikára hívja fel a figyelmet.

Keressük a tulajt!  

2007. május végén találták a képen látható robogót a XI. kerület Budaőrsi úton.

Oldalak