Kerületünk

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 16. kedd, Csongor

Hírek: Tudomány

A Műegyetem névadójára emlékeztek a BME-n  

Koszorúzással emlékeztek József nádorra, a Műegyetem egykori mecénására és névadójára március 8-án. Az ünnepségen átadták a József Nádor-díjat, az Egyetemi BME ösztöndíjat, valamint a BME Sport ösztöndíjakat.

"Szabadulószoba" segíti az egyetemistákat a BME-n  

A hallgatóknak egy elképzelt munkahelyi környezetben kell helytállniuk, amelyhez az önismereti és az egyéni készségfejlesztéshez kapcsolódó szakmai hátteret a Hallgatói Szolgáltatási Igazgatóság (HSZI) biztosítja. Rejtvények és logikai feladatok sorát kell sikeresen megoldaniuk a rendhagyó tréningen résztvevő hallgatóknak, akik a játék végére egy csapattá kovácsolódva küzdenek a közös célért” – ismertette a HSZI legújabb, innovatív fejlesztéséről Nagy Gábor igazgató, valamint András Bálint, a szervezet Hallgatói Tanácsadási Osztályának pszichológusa, a szabadulószoba játékának egyik kidolgozója.

Új kutatói szélcsatorna épül a BME-n  

Széleskörű felhasználású labor épül több mint 400 millió forintos európai uniós és kormányzati támogatásból a Gépészmérnöki, az Építőmérnöki és az Építészmérnöki Kar összefogásával. A szélcsatorna-beruházás várhatóan 2020-ban készül el.

Kell-e félni a mesterséges intelligenciától?  
 

A mesterséges intelligenciával kapcsolatos konferenciát tartottak november 28-án a Danubius Hotel Gellértben. A rendezvényt a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság (NJSZT) szervezte.

Egy este a tudomány és a zene jegyében  
 

Zipernowsky Károly mérnök-feltalálóra, az elektrotechnika hazai úttörőjére emlékeztek - halálának 75. évfordulóján - a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem dísztermében november 27-én. Újbuda Önkormányzatát Molnár László alpolgármester képviselte a rendezvényen.

Újbuda az innováció hazája  
 

Innovatív sörcsap, okos fogkefe, régi, mégis modern rádió és korszerű vércukormérő kifejlesztésért dolgozó fiatal vállalkozók nyerték az idei Újbudai Hallgatói Startup Pályázatot (ÚHSP).

Oldalak