Kerületünk

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 16. kedd, Csongor

Hírek: Színes

Kihirdették az utcabútor tervezési pályázat győzteseit  

Kihirdették az utcabútor tervezési pályázat győzteseit

Iskolás kategóriában kettő, egyetemista és profi kategóriában három-három győztest hirdettek, valamint különdíjat is kiosztottak a Bútorozd be a városod! utcabútor-tervezési pályázat eredményhirdetésén. A közönség további tíz tervre adhatja le szavazatát április 17-ig.

Új internetes rádió indult  

Új internetes rádió indult

Rádió Bézs néven új internetes rádió indult 2015. február 2-án. A rádió szerkesztősége Újbudára költözött, így otthonának érzi a kerületet. Alapítványi hátterű adó lévén egyáltalán nem kíván politikával foglalkozni, és reményei szerint Újbudán, illetve más régiókban is képes lesz közösségeket építeni.

A szabadtéri tűzgyújtás szabályai  

A szabadtéri tűzgyújtás szabályai

A szabadtéri tüzek szempontjából a tavasz a legveszélyesebb időszak, hiszen a jó időben egyre többen választanak kinti programot vagy végeznek kerti munkát – állítja a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság. Úgy vélik, a veszélyt egyrészt a száraz aljnövényzet és avar jelenti, amelyben könnyen és gyorsan terjed a tűz, de kockázatot jelenthet a gondatlanság is, mivel a szabadban keletkezett tüzek 99 százalékát emberek okozzák.

Mesteri csokicsodák az Alléban  

Mesteri csokicsodák az Alléban

Március 16. és április 15. között csokiöntő és -készítő workshopokat tartanak a az Allee-ban. A Mesteri csokicsodák című rendezvénysorozat ingyenes, a program része egy interaktív csokoládétörténeti kiállítás és csokikvíz is.

Tavaszi zsongás

Több nagysikerű rendezvény mutatkozott be az utóbbi napokban Kelenföldön és Lágymányoson Ludányi Attila önkormányzati képviselő, közösségfejlesztő szervezésében. Az események valamennyi korosztályt érintik és ingyenesen látogathatóak

Petőfi és a katonáskodás  

Petőfi és a katonáskodás

A Petőfi Laktanyában is megemlékeztek 1848-49-es szabadságharc eseményeiről; volt koszorúzás, kitüntetés, a Honvéd Együttes pedig Petőfi katonai pályafutását elevenítette fel.

Újbudaiak is kaptak Kossuth- és Széchenyi-díjat  

foto:MTI

Több újbudai kötődésű állami kitüntetettje van a kerületnek, akik a nemzeti ünnep alkalmából vehették át elismerésüket. A díjazottak között van Kossuth-díjas és Széchenyi-díjas is.

Újbudai elismerések a ’48-as események évfordulóján  

Újbudai elismerések a ’48-as események évfordulóján

A Bocskai István Általános Iskolában tartotta az 1848-as forradalom és szabadságharc emlékére szervezett ünnepséget Újbuda Önkormányzata. Az eseményen átadták a kerületi elismeréseket, a Pro Communitate Újbuda és a Pro Urbe Újbuda kitüntetéseket, valamint az Újbuda kiváló sportolója és az Újbuda kiváló edzője elismerő címeket.

Fogadjon örökbe könyvet az Egyetemi Könyvtárból  

Fogadjon örökbe könyvet az Egyetemi Könyvtárból

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Egyetemi Könyvtárában fellelhető könyveket, köztük több igen ritka és értékes dokumentumot lehet örökbefogadni szombaton. Az akcióval az intézmény nemzetközileg is jelentős gyűjteményének megőrzéséhez és restaurálásához járulnak hozzá a látogatók.

Újabb tüzérségi lövedéket találtak a kerületben

Elszállították a szerdán talált világháborús robbanótestet. A tűzérségi lövedék Budapesten, a XI. kerületi Sárbogárdi úton került elő, távvezeték fektetés közben. A tűzszerészi munkálatok idejére a gyalogosforgalmat korlátozták, két lakóházat pedig kiürítettek. A korlátozásokat mostanra feloldották.

Mesével, dallal, tánccal emlékeznek a forradalomról  

Mesével, dallal, tánccal emlékeznek a forradalomról

Mesével, dallal, tánccal emlékeznek a forradalomról

Újbuda Önkormányzata és a Fonó Budai Zenehéz közös megemlékezést tart március 15-én az 1848–49-es forradalom és szabadságharc tiszteletére. A kicsik meséken, dalokon keresztül ismerkedhetnek a történelemmel, a felnőttek pedig forradalmi dalokat, 1848-hoz kapcsolódó népzenét hallgathatnak.

Nőnapi Kankalinok a piacon  

Nőnapi Kankalinok a piacon

Színpompás kankalinok várták a Gazdagréti piacra érkező hölgyeket szombaton, a meglepetéssel Király Nóra alpolgármester és Kerékgyártó Gábor képviselő kedveskedett.

Oldalak