Kerületünk

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 20. szombat, Tivadar

Hírek: Színes

Javulóban Budapest bűnügyi statisztikája  

Csökkent a regisztrált bűncselekmények száma tavaly Budapesten az előző évihez képest, a rendőrség pedig eredményesebben nyomozott - mondta a fővárosi rendőrfőkapitány a 2015-öt értékelő hétfői állománygyűlés után.

A38: a hangok, fények, képek világa  

Február 15-ig lehet jelentkezni az A38 Hajó technikai iskolájába, az Akadémia38-ba. Ehhez kapcsolódóan február 6-án nyílt napon mutatták be a hangosítás, a világosítás és a mozgóképgyártás világágát az érdeklődőknek.

Megjelent a Pont Magazin  
 

Új, állandó havi kiadvánnyal jelentkezik Újbuda Önkormányzata, amely összefoglalja és egyben ajánlja a kerületi kulturális rendezvényeket és eseményeket.

Újbudai étterem tulajdonosa lett az év vendéglőse  

Február 1-jén húsz turisztikai szakember vette át a szakmai szervezetek által odaítélt díjakat, az immár 24. alkalommal megrendezett Turisztikai Díjátadó Gálán és Évadnyitó Fogadáson a Kongresszusi Központban. A házigazda a Turizmus Kft. volt. Az "Év Vendéglőse" díjat idén Semsei Rudolf, a VakVarjú Éttermek tulajdonosa kapta.

Barlangtúra volt a Gellért-hegy gyomrában  

Barlangtúrát tartottak a Gellért-hegy mélyén január 29-én a Millenniumi Polgári Casino Egyesület jóvoltából. A szervezet nemrég megválasztott elnöke, Nagyné Antal Anikó önkormányzati képviselő szerint sokan ismerik a nagypolgári atmoszférát árasztó Gellért Gyógyfürdő és Uszoda épületét, a kül- és beltéri medencéket, azonban kevesen tudnak az alattuk húzódó barlangrendszerről.

A Kacor király volt a Bocskai színpadán  

Sok mosolygós gyerek tekintetéért és saját szórakoztatásukért vágtak nem mindennapi feladatba a Bocskai István Általános Iskola diákjai és tantestülete. Január 29-én színházi bemutatót tartottak a kerület óvodásainak, műsoron a Kacor Király volt.

Szmogriadó: itt a tájékoztatási fokozat  

A levegő magas szállópor-tartalma miatt elrendelte a szmogriadó tájékoztatási fokozatát Budapesten Tarlós István főpolgármester. A Főpolgármesteri Hivatal közleménye szerint szombaton tíz, vasárnap tizenegy mérőponton haladta meg a tájékoztatási küszöbértéket a szálló por egy napra számított átlageredménye. Meteorológiai előrejelzések szerint hétfőn sem várható nagymértékű javulás.

Átadták a Pro Cultura Újbuda kitüntetéseket  

A Magyar Kultúra Napja alkalmából átadták az idei Pro Cultura Újbuda kitüntetéseket. Az önkormányzat a kerület művelődésének, kulturális színvonalának növelése érdekében végzett művészeti munkásságért ítéli oda a díjakat.

David Bowie emlékkoncert lesz A38 hajón  

Koncertet rendeznek február 24-én az újbudai A38 hajón a közelmúltban elhunyt David Bowie emlékére. A magyar zenészek Bowie-számokkal emlékeznek a brit sztárra, a fellépők jótékony célra ajánlják fel a bevételt.

Zöld önkormányzat  

A környezettudatos gondolkodásmód közel áll az önkormányzathoz. Az elmúlt öt évben a városgazdálkodás minden lehetséges területen igyekezett redukálni környezeti lábnyomát: ez a szén-dioxid-kibocsátás mérséklésén keresztül a zöldebb közösségi terek kialakításán át a vízfelhasználás csökkentéséig mutatott.

Katasztrófavédelem: 2015 a megelőzés éve volt  

A megelőzés éve volt az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) számára 2015, nem következett be nagyobb természeti vagy ipari katasztrófa - derült ki testület évértékelő állománygyűlésén Budapesten.

Oldalak