Kerületünk

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
június 3. szerda, Klotild

Hírek: Színes

Az oltások története  

Az orvostudomány legnagyobb eredményei között szerepelnek a védőoltások, amelyek segítségével végzetes járványok tűntek el a Föld színéről, mondhatni nyomtalanul, így milliók menekültek meg az idő előtti haláltól. Szinte borítékolható, hogy a koronavírus elleni vakcina kidolgozói – ha lesz ilyen – Nobel-díjat fognak kapni, hiszen az is rengeteg emberéletet menthet meg. De vajon kik és hogyan fedezték fel az oltást mint védekező eszközt? Egyáltalán, mit tartalmaznak a vakcinák?

Kulturális túlélő programok  

A rendszeres kultúrafogyasztók most brutális diétán vannak. Március közepe óta nincs kiállítás, színház, mozi, koncert, elmaradnak az estek, a szalonok, még egy jó kávézóba sem lehet beülni a barátokkal. Kegyetlen időszak ez mindenkinek, a kultúrából élőknek pedig igazi sorscsapás.

Elindult a VakVarjú #szeretetszolgálat  

A VakVarjú kezdeményezésével elindult a #szeretetszolgálat jótékonysági akció. Az étteremcsalád áprilisban digitális eszközöket vásárolt időseknek és iskolásoknak.

#MARADJOTTHON Kerekes Józseffel  
 

#MARADJOTTHON sorozatunkban kerületi művészek, alkotók beszélnek arról, hogyan élnek a karantén idején, mit csinálnak szabadidejükben, hogyan értékelik az új helyzetet. Kerekes József színművész is megosztotta gondolatait.

#MARADJOTTHON Földes Eszterrel  

#MARADJOTTHON sorozatunkban kerületi művészek, alkotók beszélnek arról, hogyan élnek a karantén idején, mit csinálnak szabadidejükben, hogyan értékelik az új helyzetet. Földes Eszter színművész is megosztotta gondolatait.

#MARADJOTTHON Nyitrai Lászlóval  

#MARADJOTTHON sorozatunkban kerületi művészek, alkotók beszélnek arról, hogyan élnek a karantén idején, mit csinálnak szabadidejükben, hogyan értékelik az új helyzetet. Nyitrai László zeneszerző, a Karinthy Színház művésze osztotta meg gondolatait.

#MARADJOTTHON Kuna Katával  
 

#MARADJOTTHON sorozatunkban kerületi művészek, alkotók beszélnek arról, hogyan élnek a karantén idején, mit csinálnak szabadidejükben, hogyan értékelik az új helyzetet. Kuna Kata, a Karinthy Színház művésze osztotta meg gondolatait.

#MARADJOTTHON Hajnóczy Somával  

#MARADJOTTHON sorozatunkban kerületi művészek, alkotók beszélnek arról, hogyan élnek a karantén idején, mit csinálnak szabadidejükben, hogyan értékelik az új helyzetet. Hajnóczy Soma kétszeres bűvészvilágbajnok is megosztotta gondolatait.

Magyar Film Napja: vígjátékokkal ünnepel a Magyar Filmintézet  

A Magyar Film Napja alkalmából húsz magyar vígjátékot tesz tíz napig ingyenesen elérhetővé a Magyar Filmintézet április 30-án. A magyarfilmnapja.hu oldalon elérhető lesz többek között a Hyppolit, a lakáj, a Meseautó, A tanú, a Roncsfilm és a Csinibaba is.

#MARADJOTTHON Balázs Andreával  

#MARADJOTTHON sorozatunkban kerületi művészek, alkotók beszélnek arról, hogyan élnek a karantén idején, mit csinálnak szabadidejükben, hogyan értékelik az új helyzetet. Balázs Andrea, a Karinthy Színház művésze osztotta meg gondolatait.

Kézenfekvő megoldás  

Hatásos ellenszer, vakcina hiányában a koronavírus-járvány idején egyelőre azt vetheti be az emberiség, amit már ismer: a karantént és a szigorú higiéniás előírások betartását. Az előbbi régi fegyver, utóbbi azonban elég újnak számít a betegségek elleni küzdelemben.

Művészeti tábor – otthon  

A családi vesztegzár idején rengeteg kreativitásra, ötletre lehet szükségük a szülőknek ahhoz, hogy elviselhetővé tegyék a gyerekeknek a szobafogságot. Az unalmat olyan játékokkal is el lehet űzni, amelyek képességfejlesztésre is jók.

#MARADJOTTHON Caramellel  
 

#MARADJOTTHON sorozatunkban kerületi művészek, alkotók beszélnek arról, hogyan élnek a karantén idején, mit csinálnak szabadidejükben, hogyan értékelik az új helyzetet. Ezúttal MOLNÁR FERENC CARAMEL osztotta meg gondolatait.

Oldalak

LEGFRISSEBB
×

„A Magyar nyelvért” emlékdíj

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzata 2013. óta „A Magyar nyelvért” emlékdíjjal jutalmazza azokat a határon túli testvérvárosaiban tanuló általános iskolás, végzős diákokat, akik a magyar nyelv tanulása és művelése terén kiemelkedő teljesítményt nyújtottak, valamint középiskolában folytatják tanulmányaikat.