Kerületünk

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Hírek: Színes

Érvénybe lépett a hőségriasztás  

Érvénybe lépett az idén negyedik alkalommal elrendelt hőségriasztást. Az országos tisztifőorvos másodfokú riasztása szerdától hétfő éjfélig tart, a meleg miatt városszerte több helyen vízosztással és párakapuval próbálják enyhíteni a melegérzetet. Újbudán három helyen van vízosztás.

Mintegy ötszáz játszótéri hőse van Újbudának  

Mintegy ötszázan váltak játszótéri hőssé

Lezárult a Magyar Vöröskereszt Budapest, Budai Régiójának kísérleti játszótéri programja, melynek során az elsősegélynyújtás szabályaival ismerkedtek a gyerekek. A 461 gyerek felnőve készség szinten tud majd elsősegélyt nyújtani.

Ingyenes napközis táborral várják a gyermekeket Újbudán  

A kerületben egész nyáron át biztosított az óvodai felügyelet, az iskolásokat pedig ingyenes táborozási lehetőség várja Kamaraerdőn, hogy a szülők a szünidő idején is biztonságban tudhassák gyermekeiket - mondta el a Rádió Orientnek Molnár László, szociális ügyekért felelős alpolgármester. A szociálisan rászoruló családok a soltvadkerti önkormányzati nyaralóban pihenhetnek – tette hozzá.

Véradásra hív a Magyar Vöröskereszt  

A Magyar Vöröskereszt véradásra buzdítja lakosságot, mivel rendszerint július utolsó és augusztus első hetében legalacsonyabb a véradási kedv.

Többet költünk gyerektáboroztatásra  

A nyári táborok ára nem emelkedett a tavalyi évhez képest. Mégis 10 százalékkal többet költenek a szülők a táboroztatásra. Ottalvós tábor esetén átlagosan 34 ezer forintot költöttek a szülők, míg egy napközis tábor esetén 15 500 forintot.

Száz éve született Lívia néni  

Száz éve született Lívia néni

A kerület százéves lakóját, Jeszenszky Gyuláné Lívia nénit köszöntötte Király Nóra alpolgármester július 17-én. Átadta az ünnepeltnek az önkormányzat ajándékkosarát, a miniszterelnök emléklapját és a polgármesteri köszöntőlevelet. A vendégeit saját készítésű sütivel kínáló, korát jócskán meghazudtoló, életvidám hölgy felidézte az eltelt száz évet.

Revü-cirkusz a Margitszigeten  

Revü-cirkusz a Margitszigeten

Július 30-án mutatják be és további két estén át látható a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon az Ooh La La című revü-cirkusz, melyet a magyar származású rendező-producer, Steve Bor állít színre, részben magyar közreműködőkkel. A Budapesten első alkalommal látható este 10-kor kezdődő nemzetközi produkciót kizárólag 16 éven felülieknek ajánlják.

Kirepültek a pilisi fekete gólyafiókák  

A meggyűrűzés után kirepült fészkéből az a négy fekete gólyafióka, amely a már előző évben is a Pilisben költő fekete gólyapártól (Ciconia nigra) született - áll a Pilisi Parkerdő Zrt. közleményében.

Oldalak