Kerületünk

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 20. szombat, Tivadar

Hírek: Színes

Idén két "Újbuda-baba" született  

Ebben az évben kettővel gyarapodott az "Újbuda-babák" száma, azaz 2015-ben ketten születtek november 11-én, a Kerület Napján a Szent Imre Kórházban. A 12 éves hagyománynak megfelelően ezeket a gyerekeket névleg örökbe fogadja az önkormányzat. Jelenleg a "kerületi" babák száma 69.

Köztünk élő példaképek  

Idén Bradányi Iván író, műfordító és Péceli Gábor a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem korábbi rektora, korábban a Villamosmérnöki és Informatikai Kar egykori dékánja kapta a kerület díszpolgára címet. Az egy hetesre bővült Kerület Napjához kötődő rendezvénysorozat gáláját a Danubius Hotel Flamenco dísztermében tartották.

Szenior Ki Mit Tud – a második döntőn is eredményt hirdettek  

A IV. Újbudai Összművészeti Szenior Ki Mit Tud második fordulójának ismét az Albertfalvi Közösségi Ház adott otthont. Ezúttal a hangszeres zene valamint a népdal és műdal műfajokban hirdettek győztest. A színvonalas bemutatók után nehéz dolga volt a zsűrinek.

Mostantól oszlop mutatja a testvérvárosok irányát és távolságát  

Testvérvárosi tájékoztató oszlopot avattak Újbuda önkormányzati képviselői és a Kerület Napjára érkező testvérvárosi delegációk november 11-én, a Polgármesteri Hivatal épülete előtt. Az emlékmű megmutatja a partnertelepülések irányát és távolságát a kerülettől.

A tolerancia jegyében tartott előadást gyerekeknek Vujity Tvrtko  

A toleranciáról tartott előadást Vujity Tvrtko újságíró, televíziós műsorvezető az Őrmezei Általános Iskola tanulóinak és tanárainak a Kerület Napja alkalmából. Szerinte a békés együttélés szabályait nem lehet elég korán megtanulni. Junghausz Rajmund képviselő úgy véli, érdemes a hangsúlyt az empátiára fektetni.

Szenior Ki Mit Tud – túl az első versenynapon  

Három kategóriában már megszülettek az eredmények a IV. Újbudai Összművészeti Szenior Ki Mit Tud versenyen. Az Albertfalvi Közösségi Házban az operett és musical, az opera valamint a könnyűzene iránt érdeklődők mutatták be tehetségüket.

Fél évszázad a szerelem jegyében  

Fél évszázad a szerelem jegyében

Aranylakodalmat ünnepeltek a Danubius Hotel Flamenco-ban, ahol a polgármester és felesége jelenlétében több mint 10 idős házaspár mondta ki újra a boldogító igent november 9-én. Hoffmann Tamás és felesége az ünnepeltek hagyományteremtő szerepét hangsúlyozta, úgy vélik, többek között nekik köszönhető a kerület értékeinek megőrzése.

66+1 baba ünnepelte szülinapját a Tranzitban  

66+1 baba ünnepelte szülinapját a Tranzitban

Tizenkét éve hagyomány, hogy a november 11-én, azaz a Kerület Napján született gyerekeket Újbuda névlegesen örökbe fogadja. Ezek a csöppségek minden évben közös babazsúron ünneplik születésnapjukat, amelynek hagyományosan a Tranzit Art Café ad helyet.

Nemzeti minősítést szerzett a Budapest Önkéntes Mentőszervezet  

Több helyszínen zajló, komplex mentési gyakorlatot tartott november 7-8-án a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság. A több mint négyszáz résztvevővel megtartott gyakorlat fő célja volt felmérni és bemutatni, miként tud felszámolni komplex, több kárhelyszínre kiterjedő veszélyhelyzetet, egyben végrehajtani a szükséges mentési műveletetek a Budapest Önkéntes Mentőszervezet. A gyakorlattal hat mentési szakterületen is nemzeti minősítést szerzett a mentőszervezet.

Indul a Szenior Ki Mit Tud!  

Negyedik alakommal mutathatják meg tehetségüket az Újbudai Összművészeti Szenior Ki Mit Tud Fesztivál résztvevői. A rendezvényeket idén új rendszerben, elődöntő nélkül szervezik. A különböző kategóriák versenyzői más-más helyszíneken és napokon lépnek fel, a zsűri pedig még aznap meghozza döntését.

Újraindulnak az újbudai séták  

A Magyar Környezeti Nevelési Egyesület (MKNE) – Újbuda Önkormányzata együttműködésével – ismét programsorozatot indít, hogy a helyeik megismerhessék a kerület természeti és kulturális értékeit. A tavalyi siker folytatásaként az érdeklődők novembertől májusig, hat alkalommal (szombatonként 2-4 órában) tehetnek szervezett sétát XI. kerületi helyszíneken.

Budapesti Big Band Találkozó és Fesztivál a TEMI-ben  

Öt éve már, hogy Újbuda belekóstolhatott a big bandek hangzásvilágába, amikor 2011-ben a Fővárosi Művelődési Ház láthatta vendégül a Budapesti Big Band Fesztivált egy fantasztikus hangulatú estére. 2012 óta minden évben náluk vendégeskednek a műfaj jeles hazai és külföldi képviselői. Az új épületbe költözött FMH első rendezvényei között volt az első újbudai rendezésű fesztivál. Az idei rendezvény  november 7-8-án lesz.

22 új autót kaptak a tűzoltók  

Újbudán vették át új szolgálati járműveiket azok az önkéntes tűzoltó egyesületek, amelyek sikeresen pályáztak egy európai uniós forrásból megvalósuló eszközbeszerzési projekten.

Személyi változások a rendőrkapitányság vezetésében  

Liskány Csaba alezredest, a BRFK eddigi Korrupciós és Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztályának főosztályvezetőjét nevezték ki november 1-től a XI. kerületi Rendőrkapitányság élére, a távozó Trombitás Zsolt helyére.

Oldalak