Kerületünk

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 18. csütörtök, Andrea, Ilma

Hírek: Oktatás

Újragondolták a Dohánygyár épületeit  

Újragondolták a Dohánygyár épületeit

A Lechner Tudásközpontról és az egykori Dohánygyár épületével kapcsolatos előadásokat tartottak a Corvinus Egyetem tájépítészeti workshopjának végén a mester szakos hallgatók, szeptember 25-én. Feladatuk szerint a komplexum jelenlegi hasznosítását gondolták újra.

Októberig pályázható az Erasmus+ program  

Október elsejéig még egymillió euróra, azaz több mint 300 millió forintra lehet pályázni az Erasmus+ program ifjúsági részében - közölte Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára kedden sajtótájékoztatón.

Tanévnyitó konferencia: folytatni kell a megkezdett feladatokat  

Tanévnyitó konferencia: folytatni kell a megkezdett feladatokat

Újbudai pedagógusoknak tartottak tanévkezdő konferenciát szeptember 9-én a Polgármesteri Hivatal épületében. Az eseményt Újbuda Önkormányzata, a Klébelsberg Intézményfenntartó Központ Budapesti XI. Tankerülete valamint a KözPont Újbudai Kulturális, Pedagógiai és Média Kft. szervezte.

Meglepte elsőseit a gazdagréti képviselő  
 

Meglepte elsőseit a gazdagréti képviselő

Osztálytermükben látogatta meg a Gazdagrét-Törökugrató Általános Iskola és a Csíkihegyek Általános Iskola kis újoncait a tanév második napján Király Nóra alpolgármester, önkormányzati képviselő.

Corvinus: a miniszter jóváhagyta a három kar elcsatolását, cél a kapmusz autonómiája  

Jóváhagyta a Budapesti Corvinus Egyetem (BCE) három budai karának a gödöllői Szent István Egyetemhez (SZIE) csatolását Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere - erről a budai campus három dékánja számolt be, miután szerdán a tárca vezetőjével egyeztettek. A felsőoktatási államtitkárság szerint a szaktárca célja a kampusz önállóságának és autonómiájának megőrzése és erősítése.

120 éves az Eötvös József Collegium  
 

120 éves az Eötvös József Collegium

Százhúsz éve, 1895. augusztus 18-án írta alá I. Ferenc József azt a rendeletet, amelynek alapján létrejött a budapesti Eötvös Collegium, a középiskolai tanárjelöltek tudományos nevelését szolgáló bentlakásos állami intézmény. Az idei tanévnyitó azért is volt különleges, mert a 120. évforduló a névadó, Eötvös József születésnapjára, szeptember 3-ára esett.

A Corvinusnak nem tetszik az intézmény átalakítására vonatkozó javaslat  

A Budapesti Corvinus Egyetem vezetése sajnálattal veszi tudomásul a felsőoktatásért felelős államtitkár javaslatát, amely az egyetem három budai karának a Szent István Egyetemhez történő áthelyezésére vonatkozik. Ugyanakkor a gödöllői egyetem (SZIE) rektora továbbfejlesztené a budai karokon az oktatás minőségét. Az érintett karokon összesen 4500 hallgató folytat tanulmányokat.

234-ik tanévnyitóján van túl a Műegyetem  

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen is megtartották a tanévnyitót szeptember 1-én. Az ünnepi ceremónián Áder János köztársasági elnök elmondta, az ipari és a digitális forradalom után a klímaforradalom korát éljük.

Nevet változtatott az iskolaközpont  

Nevet változtatott az iskolaközpont

Mostantól Szent II. János Pál néven folytatja működését a korábban Szent Benedek Iskolaközpont néven működő intézmény. A névadó ünnepséget október 20-án tartják Alberto Bottari de Castello apostoli nuncius celebrálásával.

A gödöllői egyetem kapta a Villányi úti kampuszt  

A gödöllői egyetem kapta a Villányi úti kampuszt

A gödöllői Szent István Egyetemhez kerül a Budapesti Corvinus Egyetem három budai kara. Az átalakítás tervezett időpontja 2016. január elseje, azaz ekkortól csatlakozna az élelmiszertudományi, kertészettudományi és a tájépítészeti kar a SZIE-hez. A három karon 4500 hallgató folytat tanulmányokat.

Újbudán is becsengettek  

Újbudán a Gárdonyi Géza Általános Iskolában tartották a hivatalos tanévnyitót szeptember 1-én. A kerületben idén több mint 1100 kisiskolás kezdte meg tanulmányait az általános iskolák első osztályaiban, az alsó tagozatosok száma négyezer, a felsősöké pedig háromezer körüli. A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ fenntartásában 17 általános iskola működik Újbudán.

Elkezdődött az iskola  

Véget ért a mintegy két és fél hónapos vakáció, kedd reggel az ország valamennyi általános és középiskolájában becsengettek.

Oldalak