Kerületünk

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 18. csütörtök, Andrea, Ilma

Hírek: Kultúra

A gyáva – előadás diákoknak  

Az Újbudai Kábítószerügyi Egyeztető Fórum szervezésében a kerületbe is eljutott Kovács Krisztián és Scherer Péter már több középiskolában bemutatott produkciója, amely felhívja a fiatalok figyelmét a drogfüggőség veszélyeire. Február 20-án a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnáziumban tartott előadás után Surányi Judit addiktológus válaszolt a diákok kérdéseire.

Karikatúra kiállítás a Budai Klub Galériában  

Gaál Tibor, azaz T-BOY, magyar írókat, költőket, sportolókat és más közéleti személyeket ábrázoló karikatúra kiállítása látható a Budai Klub Galériában. A tárlatot Szakolczay Lajos művészetkritikus író nyitotta meg február 14-én.

Hároméves a Pont magazin  

Nagy fába vágta fejszéjét Újbuda három évvel ezelőtt. Olyan ingyenes magazin kiadásába kezdett az önkormányzat, amely ma már inkább tekinthető komoly kulturális kiadványnak, mint programajánlónak. A zsinór­mértékké vált Pont magazinban nemzetközi és hazai díjakkal elismert művészek mellett helyet kapnak feltörekvő tehetségek és sajátos egyéniségek is.

Feketén-fehéren  
 

Jermakov Katalin ékszerész életművének meghatározó darabjai láthatók február 14-étől a B32 Galériában.

Fonó Selection - koncertek, konferencia, táncház  

A legizgalmasabb világzenei produkciók közül válogat február 21-23. közötti minifesztiváljára a Fonó Budai Zeneház. A Selection sorozat a Góbé és a PásztorHóra táncházzal indul, majd a Meybahar görög-örmény esttel folytatódik, végül 23-án öt különböző formáció muzsikái töltik be a házat. A program része egy szervezőknek és zenekarok képviselőinek szóló konferencia is.

Sikeres, fiatal írónők a Hadik Brunchon  
 

2018-ban első alkalommal kapta nő a Margó-díjat; az elismerés minden évben a legjobb első prózakötetes szerzőnek jár. Ott Anna Mécs Annát, a díj nyertesét és két másik tehetséges jelöltet is beszélgetésre hívott február 9-ére a Szatyor bárban rendezett Hadik Brunch-ra.

Fókuszban a magyar grafika  

A magyar grafikáé lesz a főszerep a BÁV február 13-i aukcióján, amelynek 231 tétele között olyan művészek alkotásai szerepelnek, mint Barabás Miklós, Boromisza Tibor, Aba-Novák Vilmos, Gulácsy Lajos, Czóbel Béla, Mednyánszky László vagy Egry József.

Ave – Stefanovits Péter kiállítása  

Görög és római formák, a hatalom és a művészet szimbólumai jelennek meg Stefanovits Péter Munkácsy Mihály-díjas grafikus új tárlatán, amely február 8-áig látható a B32 Galériában.

Honlap népszerűsíti a magyar néptáncot  

I Dance Hungary néven angol nyelvű honlap indult a táncházmozgalom külföldi erősítése érdekében, hogy a magyarul nem beszélő közösségek szorosabban tudjanak kapcsolódni a magyar kultúrához - hangzott el a Fonó Budai Zeneházban pénteken sajtótájékoztatón

A baba: avagy a mesterségesen intelligens nő sem játékszer  
 

A decemberi bemutató óta nagy siker a Karinthy Színház és a Budapesti Operettszínház közös előadása, A baba. A darabban Földes Eszter egy mesterséges intelligenciával ellátott szexbabát alakít, akit Szabó P. Szilveszter, az agglegény Markó szerepében nyer egy sorsoláson.

Újabb ProCultura Újbuda díjasai vannak a kerületnek  
 

Idén Aranyossy György grafikus- és festőművész, valamint Závodi Gábor zeneszerző kapta a ProCultura Újbuda kitüntetést. Az elismeréseket Simicskó István, a kerület országgyűlési képviselője és Hoffmann Tamás polgármester adta át a magyar kultúra napján, január 22-én a B32 Galéria és Kultúrtérben. A Pro Cultúra Újbuda díjat minden évben Újbuda Önkormányzatának képviselő-testülete ítéli oda a legkiválóbbaknak.

Ma van a magyar kultúra napja  

Díjátadókkal, irodalmi estekkel, könyvbemutatókkal, koszorúzással és képzőművészeti kiállításokkal is ünneplik a magyar kultúra napját országszerte.

Idén is házhoz megy az irodalom  
 

Megújult a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár (FSZEK) és Újbuda Önkormányzata Könyvet Házhoz programja. Az erről szóló megállapodást a FSZEK Karinthy Frigyes Könyvtárban írták alá. A könyveket idén is az Újbudai Szociális Szolgálat (USZOSZ) juttatja el az időseknek és a mozgásukban korlátozott kerületi lakosoknak.

Újra megnyílt a Karinthy Könyvtár  

Két hónap kihagyás után a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Karinthy Frigyes Könyvtára januártól a megszokott időpontban várja az olvasókat.

Oldalak