Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 18. csütörtök, Andrea, Ilma

Zelk Zoltán emlékszoba az Őrmezei Általános Iskolában

Újbuda   |   2019, október 7 - 11:58
Nyomtatóbarát változatSend by email

Október 4-én az Őrmezei Általános Iskola Zelk Zoltán költő tiszteletére emlékszobát avatott. A költő második feleségével, Sinka Erzsébettel 1972-től élt a lakótelepen, a Menyecske utca 1. szám alatt. Újbuda Önkormányzata támogatásával az iskola az egykori gondnoki szobát újította fel, és rendezte be Zelk Zoltán egykori bútoraival, személyes tárgyaival és dedikált könyveivel.

Az Őrmezei Általános Iskolában mindig kiemelt figyelmet fordítottak rá, hogy a diákok megismerjék azokat az elődöket, akikre büszke lehet Őrmező. Október 4-én az iskola negyedik osztályosai készültek egy kis műsorral, hogy még ünnepélyesebbé tegyék a most felavatott Zelk Zoltán emlékszoba átadását.

Péntek István még a nyár folyamán kereste meg az iskolát azzal a szándékkal, hogy felajánlja Zelk Zoltán és második felesége, Sinka Erzsébet egykori őrmezei lakásából a bútorokat, személyes tárgyakat, dedikált kéziratokat, könyveket az iskolának. Az intézmény vezetése akkor arra gondolt, hogy az egykori gondnoki lakás egyik szobája megfelelő lehetne egy Zelk Zoltán tiszteletére kialakítandó emlékszobának. Mivel évek óta üresen állt, és eléggé elhanyagolt állapotban volt, felújításra szorult a helyiség.

– Az önkormányzat támogatásával sikerült felújítanunk a szobát – mondta Újkériné Diviák Mária, az iskola vezetője. – Elhelyeztük Zelk Zoltán íróasztalát, könyvespolcát, szekrényét, fekhelyét, személyes tárgyait, valamint felesége hagyatékából is erdélyi népi öltözeteket, egyéb dísztárgyakat. Rendhagyó irodalomórák helyszíne lesz a kis szoba, ahol a gyerekek a tantermi környezettől elszakadva ismerkedhetnek a költővel, tanulhatják a verseit. Kézbe vehetik a köteteket, melyeket saját kezűleg dedikált. Természetesen az érdeklődők számára előzetes bejelentkezés után lehetővé tesszük az emlékszoba látogatását – tette hozzá az igazgatónő.

(Újbuda)