Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Ünnepi fények Újbudán

Újbuda   |   2019, december 2 - 10:20
Nyomtatóbarát változatSend by email

Újbuda polgármestere felkapcsolta díszkivilágítást advent első vasárnapján. Az eseményen református, evangélikus és katolikus liturgia szerinti áldás is elhangzott.

A Bárdos Lajos Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Gimnázium Kicsinyek kórusának ünnepi előadásával kezdődött az esemény, majd László Imre polgármester mondott köszöntőt. Kiemelte: ilyenkor nyitottabbá, érzékenyebbé válnak az emberek, keresik annak lehetőségét, hogyan segíthetnek társaiknak. Szerinte oda kell figyelni a szűkebb környezetre is, ezért szeretteik, rokonaik, szomszédaik látogatására is kérte az újbudaikakat. - Sokszor azoknak van a legnagyobb szükségük a segítségre, akik minden nap ott vannak körülöttünk - mondta. Hozzátette: ne hajszolják túl magukat, kipihenten készüljenek az ünnepre.
Az egyházak képviselői közül elsőként Molnár Sándor, a Külső-Kelenföldi Református Egyházközség igazgató lelkésze beszélt a karácsonyi ajándékozásról, annak eredetéről. Blázy Árpád a Kelenföldi Evangélikus Egyházközség lelkésze szerint a karácsony az egyik legfontosabb ünnep, az egyházi év pedig advent első vasárnapján kezdődik. Huszti Zoltán, a Magyar Szentek Plébánia papja egy nigériai katolikus paptársával együtt lépett a színpadra és mondtak magyar nyelvű áldást.
A beszédek után László Imre az egyházak képviselővel közösen gyújtotta meg az adventi korszorú első gyertyáját, az eseményt a Kicsinyek kórusa, majd a Magyar Zsonglőr Egyesület tüzes műsora zárta.

D. B. S.