Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Megnyílt a Szeglet Közösségi Tér

Újbuda   |   2019, november 14 - 13:35
Nyomtatóbarát változatSend by email

Különleges tartalommal nyitotta meg kapuit a Salva Vita Alapítvány által létrehozott Szeglet Közösségi Tér az Albertfalva utcában november 14-én. Olyan műhelyek működhetnek is, amelyek megváltozott munkaképességű vagy fogyatékos embereket akarnak foglalkoztatni.

A régen gyógyszertárnak helyet adó, leromlott épületet pályázati forrásokból, támogatásokból újíttatták fel a Szegletet életre hívó Salva Vita alapítvány önkéntesei. Újrahasznosított anyagokból dolgozó kézműves manufaktúra, textilműhely, fotó- és videostúdió, kávézó és vegán élelmiszerműhely kapott itt elsőként helyet, de rendezvényközpontként is szeretnének a jövőben működni.

– Újbudának különlegesen fontos, hogy segítsék a fogyatékkal élők társadalmi integrációját, ezért az önkormányzat a jövőben hozzájárul a Szeglet Közösségi Tér sikeréhez – emelte ki a megnyitón elmondott beszédében László Imre polgármester.

Bakai-Nagy Zita alpolgármester szerint a Szeglet igazi értékét az adja, hogy cégek és civilek bizonyították: összefogva nagyszerű dolgokat lehet létrehozni. Újbuda önkormányzata élen jár az esélyegyenlőség megteremtésében – fogalmazott az alpolgármester –, ezért is támogatjuk ezt a vállalkozást, ahol fogyatékkal élők ép emberekkel együtt, egy közösségben dolgoznak majd.

Szekeres Pál, az Emberi Erőforrások Minisztériumának miniszteri biztosa hangsúlyozta, hogy egyre több helyen ismerik fel a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatásának valódi értelmét. Nemcsak szép emberi cselekedet, ha fogyatékkal élőkön segítünk – jelentette ki a fogyatékos emberek társadalmi integrációjával összefüggő feladatok végrehajtásának koordinációjáért felelős biztos –, hanem az ország érdeke is, hogy minél több eltartóra minél kevesebb eltartott jusson.

(Újbuda)