Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Mától Újbudán sincs kilakoltatás

Újbuda   |   2019, október 29 - 12:33
Nyomtatóbarát változatSend by email

A mai napon Újbudán is életbe lépett a kilakoltatási tilalom – jelentette be október 29-én Facebook-oldalán a XI. kerület polgármestere, László Imre. Az október 13-i önkormányzati választás óta eddig Karácsony Gergely főpolgármester, Pikó András, a VIII. kerület, illetve Kiss László, a III. kerület polgármestere közölte, hogy a hatáskörébe tartozó területen leállítja a kilakoltatásokat. Mindannyiukat a Momentum, a DK, az MSZP, a Párbeszéd és az LMP közös jelöltjeként választották meg.

Dr. László Imre:

"Újbudán sincs kilakoltatás!

A mai napon Újbudán is életbe lépett a kilakoltatási tilalom. A Parlamentben nem is tudom, hány alkalommal kellett végigélnem ellenzéki társaim beszámolóját a kilakoltatás miatt, családtól elszakított és állami gondozásba vett gyermekekről. Gyermekekről, akik sírva kapaszkodtak szüleikbe és nem értették, miért kell elválniuk. A mai naptól kerületünkben ez már nem lehetséges!"

Újbuda