Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 18. csütörtök, Andrea, Ilma

A Farkasok csapata nyerte a 28. Halászléfőző Versenyt Gazdagréten

Újbuda   |   2016, szeptember 5 - 13:39
Nyomtatóbarát változatSend by email

Közel három évtizede keresik a választ a gazdagrétiek, arra, hogy mi a jó halászlé titka. A helyiek évről-évre minden szeptemberben „fakanálcsatát” vívnak, hogy elnyerjék a legjobbaknak járó elismerést. A zsűri idén ötvenöt csapat közül választotta ki azt a hatot, amelyek elnyerték a több mint félmillió forint értékű ajándékot.

Idén három tagú zsűri bírálta el a gazdagréti 28. Halászléfőző Versenyen készült ételeket. Kádas Viktória az Újbudai Trófea Grill Étterem vezetője, Karinthy Márton a Karinthy Színház tulajdonosa és igazgatója, valamint Hőnyi Gyula a KözPont Újbudai Kulturális Pedagógiai és Média Kft. ügyvezetője döntötte el, hogy mely ételek a legízletesebbek. A rendezvény sikeréhez számos kerületi cég is hozzájárult, akik könyvcsomagokkal, játékokkal ebédmeghívásokkal, irodaszerekkel, belépőkkel és egyéb ajándéktárgyakkal halmozták el a helyieket. Király Nóra alpolgármester, a körzet önkormányzati képviselője saját ajándékkal, egy edénygarnitúrával lepte meg az első helyezettet, a Farkasok csapatát.

Persze azoknak is jutott néhány tányér leves, akiket csak a finom illatok csábítottak le a lakóházakból; számukra ötszáz adag meleg ételről és péksüteményekről gondoskodott a Fidesz újbudai szervezete. A halászlevek kiosztásánál a körzet országgyűlési képviselője, Simicskó István honvédelmi miniszter, valamint Újbuda polgármestere, Hoffmann Tamás is segédkezett. A 28. Gazdagréti Halászléfőző versenyre számos szervezet érkezett, az Újbudai Polgárőrség nemcsak magának főzött, a környékről érkezőket is vendégül látta egy-egy tál meleg hallevessel.

A gasztronómiát kevésbé kedvelők is találtak kedvükre való programot: a gyerekeket ugrálóvár, mászófal, kézműves foglalkozás, arcfestés, a Kána falu játékai és egy 3D- s mozi várta, az Apró séfek sátrában pedig maguk is bepillanthattak a főzés rejtelmeibe. A délután inkább a zenei programokról szólt, a kisebbeket a Csipet Csapat táncegyüttes szórakoztatta gyerekdalokkal, később fellépett a Rock and Magic tánciskola, a Goldance táncegyüttes, a Petőfi Musical Stúdió, a Fiesta, az estét pedig B. Tóth László retro diszkója zárta.

K. A.