Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Előrelépés a Fehérvári úti Lidl ügyében

Újbuda   |   2021, november 24 - 09:40
Nyomtatóbarát változatSend by email

A Fehérvári út 70/A szám alatt a környéken élők és az arra járók évek óta azt láthatják, hogy egy korábbi ipari épület helyén épült egy Lidl áruház, amelynek cégére le van takarva, az üzlet pedig zárva. A környékbeli lakosságtól rendszeresen érkeznek megkeresések az önkormányzathoz, hogy mikor fog végre megnyílni az áruház. Az önkormányzat és a Lidl Bt. által most megkötött településrendezési szerződés jelentős lépés ebbe az irányba.

A beruházást a Lidl még 2017-ben kezdte meg, később viszont jogvita bontakozott ki a vállalat és az önkormányzat akkori vezetése, majd az engedélyező hatóságként eljáró kormányhivatal között. A fennmaradási engedélyhez – vagyis hogy az épület minden érintett szerint megfeleljen a jogszabályoknak – szükség van a területen jelenleg hatályos építési szabályzat módosítására. Az önkormányzat konstruktívan állt ehhez a kéréshez, tekintettel a lakossági igényekre. A több hónapos tárgyalás eredményeként létrejött megállapodás értelmében a Lidl Magyarország Bt. a Nagysurány utca felől két telken, az ottani ingatlanok helyén, közhasználat számára nyitott zöld felületet hoz létre, a Galambóc utca és a Nádorliget utca találkozásánál vízelvezetési feladatokat végeztet el, valamint az ingatlan környezetében fásítást is vállal. A Lidl kivitelezésében megvalósuló munkálatok mellett az áruházlánc két ütemben összesen 250 millió forinttal járul hozzá az önkormányzat közlekedési, valamint humán infrastruktúra fejlesztési feladatainak ellátásához az ingatlan környezetében.
A fennmaradási engedély megszerzéséhez az épületen és a kerületi építési szabályzaton is minimális módosításokat kell végrehajtani. A kerület és a cég részéről ezeknek a módosításoknak az elvégzése lesz az első, nagyon fontos lépés abba az irányba, hogy a Fehérvári úton a közeljövőben egy új, a lakossági igényeknek megfelelő kereskedelmi szolgáltatás jöjjön létre.

Címkék: