Kerületünk

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

60+ Médiaműhely: Egy fergeteges gazdagréti nap

Már hetekkel május 19-e előtt lázban égtek a gazdagréti szomszédsági önkéntesek.  Emlékezetessé akarták tenni az előrehozott gyereknapot kicsiknek és nagyobbaknak egyaránt - mert Gazdagréten mindig történik valami... Már a meghirdetett rengeteg program is izgalmasnak ígérkezett.

Aztán elérkezett a nagy nap. Reggel beindult a szendvicsgyár. Később sorra érkeztek az otthon készített sütemények is, hogy az ünnepelteknek azzal is kedveskedjenek. Délelőtt 10 órakor kezdetét vette a móka-kacagás. A Közösségi Ház körül különböző standok varázsolták el a gyerekeket - arcfestés, kézműves foglalkozás, lufihajtogató bohóc. A kalandtúrán külön feladatsort kellett teljesíteni az óvódásoknak és az iskoláskorúaknak, hogy a szerencsekereket megforgathassák. Később minden gyerek kapott egy nagy léggömböt, a lufihajtogató bohóc pedig a gyerekek kívánságának megfelelően hajtogatta a különböző állatfigurákat. Eközben a színházteremben egymásnak adták a színpadot a mesemondók, roky táncosok. Külön öröm volt, hogy Hoffman Tamás polgármester úr és Király Nóra képviselőasszony is megtisztelte gyerekeikkel a gazdagréti közösséget. 13 órakor vette kezdetét a felnőttek napja - mert ugye, ők is voltak gyerekek. Tőkey doktornő összefoglalta, hogy milyen egyszerű egy kis odafigyeléssel megőrizni az egészséget. Ezután került sor az Egészség TOTÓ kiértékelésére és a helyes megfejtések jutalmazására. Az egészség megtartásához a helyes táplálkozáson kívül a mozgás a legfontosabb. Ezért volt petanque bemutató és oktatás, ahol nem csak az idősebbek, de a gyerekek is dobálhatták a fémgolyókat, míg más vállalkozó szelleműek kipróbálhatták az igen népszerű nordic walking-ot, vagy más néven a botos gyaloglást. Valóban emlékezetes nap volt kicsiknek és nagyoknak egyaránt!