Kerületünk

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 22. vasárnap, Csilla, Noémi

Építőipari nívódíjas a Kelenföldi pályaudvar térsége  

Tizennyolcadik alkalommal hirdette ki az építőipari nívódíjjal kitüntettek listáját az Építőipari Mesterdíj Alapítvány Kuratóriuma. A Kelenföldi pályaudvar térsége, Nyugati kijárat, M1-M7 autópálya bevezetés módosított csomópontjának megvalósítása is megkapta az elismerést.

Először volt karácsonyi vásár Albertfalván  

Adventi vásárt tartottak december második hétvégéjén az Albertfalvi Közösségi Házban (AKH) Farkas Krisztina önkormányzati képviselő szervezésében. Az első alkalommal megrendezett programon neves művészek is felléptek, az árusok pedig minőségi termékeket kínáltak.

Isten éltesse a katonákat!  
 

Két éve terjedt el az a szokás a kerületben, hogy a kerek évfordulós, születésnapos nyugállományú katonákat, ünnepélyes keretek között köszöntik fel Újbudán. Idén decemberben összesen négy szépkorú lakost köszöntött Simicskó István honvédelmi miniszter.

Szívből jövő segítség  

Országosan és nemzetközileg is elismert és sikeres az Egészséges és Aktív Időskor projekt keretében kialakított önkéntes rendszer Újbudán. A részben Norvég alapokból finanszírozott projekt a tervezett kettő helyett egy év alatt valósult meg.

Év végi ünnepség volt a tűzoltóknál  
 

Újbuda Önkormányzata minden évben elkülönít egy kisebb összeget a költségvetésből arra, hogy segítse a tűzoltók munkáját. Ennek köszönhetően idén ügyintézésre alkalmas gépkocsit és jutalmat is hozott az év vége a XI. kerületi katasztrófavédelem karácsonyfája alá.

Mindenki megtalálhatja álmai melóját  
 

Ceruzát és grafitdarabot tartó kéz látható azon a fotón, amellyel a 17 éves Sas Vilmos jelentkezett és nyert az Álommeló című pályázaton. A versenyt Újbuda Önkormányzata a NewGenerationSkills nemzetközi program partnereként hirdette meg november 8-án, a pályázók a munkaerőpiaccal kapcsolatos ábrázolásaikkal nevezhettek.

Ünnepi fények gyúltak advent első vasárnapján  

Az Újbudai Karácsonyi Vásáron, ökumenikus szertartást követően, meggyújtották az adventi koszorú első gyertyáját és felkapcsolták a Kőrösy József sétány ünnepi díszkivilágítását.

Világnyitók - Érzékenyítő kalandok gyerekeknek  
 

Elmúlt években mintegy 1800 negyedikes gyereknek segített megérteni a fogyatékkal élők világát Újbuda önkormányzata több támogató szervezettel és alapítvánnyal összefogva. A Világnyítók címmel tartott rendezvényt idén Tapolczai Gergely országgyűlési képviselő, a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége (SINOSZ) vezetője nyitotta meg.

Jótékonysági mézeskalács sütés  
 

Katonai árváknak és az újbudai gyermekotthon fiataljainak sütött mézeskalácsot Borbás Marcsi televíziós műsorvezető, valamint Simicskó István országgyűlési képviselő. A nem mindennapi eseményt az Auguszt Cukrászdában tartották.

Már kapható a kedvezményes árú zeolitos jégoldó  

A fák védelme érdekében 2010 óta nem lehet sót használni a járdák síkosságmentesítéséhez.

December 1-től Újbuda Önkormányzata e feladathoz az alábbiakkal segíti a kerületieket: 10 kg-os és 25 kg-os kiszerelésben kapható zeolit tartalmú jégoldó zsákok vásárolhatók az Újbuda Prizma Közhasznú Nonprofit Kft. székhelyén, a 1113 Budapest, Hamzsabégi út 60. szám alatt (bejárat az Ajnácskő utca felől).

Testületi ülés: bővülhet az újbudai utcanévjegyzék  

November 23-án tartotta legutóbbi ülését az újbudai képviselő-testület. Döntésük szerint az ELTE épületbővítése érdekében kiemelt fejlesztési területté nyilvánították a Magyar Tudósok körútja–Pázmány Péter sétány által határolt területet, szó volt a sajátos nevelési igényű (SNI) gyermekek óvodai neveléséről, iskolai oktatásáról, valamint a kerület idősek, fogyatékos személyek, hajléktalanok, pszichiátriai és szenvedélybetegek ellátását szabályozó szolgáltatástervezési koncepciójáról is.

Kell-e félni a mesterséges intelligenciától?  
 

A mesterséges intelligenciával kapcsolatos konferenciát tartottak november 28-án a Danubius Hotel Gellértben. A rendezvényt a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság (NJSZT) szervezte.

Újbudára is került a Színes Város Fesztivál utcaképeiből  

Fotó: Farkas András

Véget ért a nyár végén indult Színes Város falfestő fesztivál, amelynek keretében hét budapesti és egy berlini falra kerültek magyar és külföldi művészek festményei. Újbudán Christian Böhmer alkotott; a Rákóczi híd támfalát festette meg. A közönség szavazatai alapján a kedvenc alkotás FatHeat, Mr. Zero és ObieOne művészek Pángalaktikus gégepukkasztó fantázianevű, Kertész utcai alkotása lett.

Újbuda nemcsak térképen akadálymentes  

Háromszáznál is több Újbudán lévő akadálymentes bejárattal rendelkező helyről és közel 90 akadálymentes boltról ad információt a Route4u, a világ első akadálymentes útvonaltervezője. Az applikáció járda- és gyalogátkelő adatokat, valamint tömegközlekedési információkat felhasználva személyre szabott, háztól-házig navigációt biztosít a kerekesszékkel, babakocsival, vagy bármely más guruló eszközzel közlekedőknek.

Emlékfát ültettek a 100 éve született atyának  

Faültetéssel emlékeztek Sárváry Ferenc kanonokra a Karolina úton, a Gyümölcsoltó Kápolna közelében november 17-én. Az atya 41 évig teljesített szolgálatot Szentimrevárosban. Az emlékfát Újbuda önkormányzata nevében Hoffmann Tamás polgármester és Gyorgyevics Miklós egyházügyi tanácsnok ültette el.

Újbuda a legnépszerűbb budai kerület  

A Duna House Barométerből hónapról-hónapra kiderül, mely budapesti kerületek iránt legnagyobb az érdeklődés, most viszont összegezve adták közre, hogy az elmúlt közel 5 év alatt hogyan változott az egyes kerületek sorrendje, kiegészítve a legnépszerűbb elővárosi településekkel - írja a portfolio.hu.

Egy karinthysta humoralista  

Sándor György Kossuth- és Jászai Mari-díjas író, előadóművész tősgyökeres újbudai lakos, ezer emléke kapcsolódik a kerülethez. Mostantól Újbuda díszpolgára is. Elismerését novevenber 11-én, a Kerület Napján vette át.

Életmű két zongorára  

A Klukon Edit–Ránki Dezső zongoraművész házaspár, mostantól Újbuda díszpolgára, 34 esztendeje él a XI. kerületben. Mindketten Budapesten születtek, tanulmányaikat a Liszt Ferenc Zeneakadémián, Kadosa Pál osztályában végezték. Elismerésüket novevenber 11-én, a Kerület Napján vették át.

ÚJBUDAI KIRAKÓS - Legyen Ön is helytörténész!  

Játékra invitáljuk Önt, Kedves Olvasó! Az Újbudai Kirakós keretében szeretnénk, ha az itt élő emberek mutatnák be röviden a XI. kerület értékeit, az otthonuk környékén található érdekes, értékes vagy egyszerűen csak szép épületeket, utcarészleteket, köztéri alkotásokat, parkokat és tereket.

Adományboltok Újbudán  

Az ünnepek közeledtével sokak számára válik fontossá, hogy segítsen nehéz helyzetben lévő embertársain. Van, aki ilyenkor összegyűjti a már nem használt ruhákat, cipőket, játékokat, háztartási eszközöket, és a rászorulóknak adományozza. A nagy kérdés mindig az: mit érdemes vinni, és hová. Újbudán több olyan adománybolt, illetve szervezet létezik, amely egész évben fogadja a segítő szándékúakat.

Oldalak

LEGFRISSEBB
×

Aki elhozta Magyarországra az aerobikot  

Szécsényiné Dr. Fekete Irén a mozgásban, a gimnasztikában hisz. Az eredmények őt igazolják, ugyanis nyolcvanhárom évesen irigylésre méltóan friss fizikálisan és szellemileg is. Egykori tanítványai már a saját gyermekeiket viszik az órákra, mert ragaszkodnak hozzá, hogy Irénke néni kezei alatt alakuljon ki a kicsik jól felépített izomzata, magabiztos testtudata és harmonikus mozgása - olvasható a Nők Lapjában.