Kerületünk

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 18. csütörtök, Andrea, Ilma

városfejlesztés

Városfejlesztés közösen  
 

A koncepciótervek ismertetése a Domokos Pál Péter Általános Iskolában

Nyáron, a jó idő beköszöntével felgyorsulnak a beruházások, építkezések. A munkálatokkal párhuzamosan, június elején útjára indul az Újbudai Konzultáció, melynek során tíz ügyben kérdezi meg a kerületben élőket az önkormányzat. A kezdeményezésről, a feladatokról és a fejlesztésekről Hoffmann Tamás polgármestert kérdeztük.

Nemzetközi díjat nyert az Etele Plaza és a Budapest ONE  

Két kategóriában is díjat nyert a Futureal-csoport a nemzetközi European Property Awards versenyen. Az Etele Plaza egyéniben kereskedelmi projektként, míg a Budapest ONE Business Parkkal karöltve városfejlesztési kategóriában szerezte meg a tekintélyes európai elismerést.

Megújuló ipari területek Újbudán - Egy lépéssel közelebb a Galvani hídhoz  

Az egykori ipari környékek revitalizációjára jó példával szolgál Újbuda - emelték ki egybehangzóan a lapunknak nyilatkozó építészek. Elég Lágymányosra gondolni, ahol szépen látszik, hogy az elhagyott rozsdaövezetből miként lesz lakó- és irodanegyed. Hasonló fejlődést indíthat be a Galvani híd is, ha megvalósulnak a ma még kezdeti állapotban lévő tervek.

Újbuda felkészült a feladatok megoldására  

Új, de nem ismeretlen feladatokat ad Újbuda vezetésének, hogy a kerület a beruházások homlokterébe került az elmúlt időszakban. Hoffmann Tamás polgármester szerint olyan megoldásokra van szükség, amelyek nemcsak az újonnan beköltözők, hanem a már a kerületben lakók életminőségén is javítanak.

Fejlesztések: Újbuda megkerülhetetlen  

Az elmúlt 5–7 esztendőben megfordult a ‘90-es években tapasztalt kiköltözési trend, a családok, illetve az új generáció sokkal inkább szeretne a városban lakni, mint korábban. A XI. kerület az egyik legerősebb célpontja lett a beköltözőknek, ennek megfelelően Budapest legtöbb lakóingatlan-beruházása is itt zajlik, ezzel párhuzamosan pedig több iroda- és kereskedelmi fejlesztés is készül.

Mit tanulhatnak egymástól az európai városok?  

A B32 Galéria és Kultúrtér, valamint a Kortárs Építészeti Központ adott otthont Újbuda és nyolc európai város találkozásának, amelyen a résztvevők első alkalommal tudtak egyeztetni az URBACT Program keretében most induló Creative Spirits együttműködésről. A 2002 óta működő első európai területi együttműködési program a fenntartható városfejlesztést támogatja városok közötti tapasztalatcserén keresztül. Ebben a fázisban a program első fordulóját megnyerte a kerület, a második fordulóra való előkészületek pedig a következő hónapokban zajlanak majd a kerület részéről Técsi Judit és Antal Nikolett koordinálásával, valamint a program által delegált szakértő közreműködésével.

Folytatódtak a kerületi fejlesztések  

Idén 38, egyenként ötmillió forintnál nagyobb fejlesztést hajtott végre oktatási, illetve közösségi és szociális intézményekben, közösségi terekben az önkormányzat. Kiemelt szerep jutott az iskoláknak, óvodáknak és bölcsődéknek: az év folyamán 24 oktatási és nevelési intézményben újultak meg udvarok vagy belső területek, ebből 9 óvoda és bölcsőde volt, a többi iskola. A beruházások részei a középtávú városfejlesztési programnak és politikának.

Építészek: ikonikus épületre van szüksége Budapestnek  

Budapestnek is szüksége van olyan ikonikus jellegű, modern, magas épületekre, amelyek nem csupán a városképet javíthatják, hanem társadalmi szempontból is hasznosak lehetnek – derült ki egy, a B32-ben rendezett építészeti kerekasztal-beszélgetésen. A szakemberek úgy vélték, megfelelő szabályozási környezet és mindenki számára elfogadható városrendezési koncepció mellett nincs olyan érv, amely ellene szólna egy 120 méter feletti magas ház építésének.

Dél-Buda új városnegyede épül a Lágymányosi-öböl körül  

Bemutatta a Lágymányosi-öbölben idén induló BudaPart projekt látványterveit a Property Market Ingatlanfejlesztő Kft. A Dél-Budán, a Duna-parton megvalósuló fejlesztés során lakóházak és irodák épülnek a dán várostervező iroda, az Adept tervei alapján.

Több mint 100 beruházás és fejlesztés várható 2020-ig  

Több mint 100 beruházás és fejlesztés várható 2020-ig

A most elfogadott Integrált Településfejlesztési Stratégiában (ITS) 102 kerületi beruházást és önkormányzati fejlesztést vázoltak fel. A munkaanyagból jól látszik, hogy Újbuda a főváros egyik legdinamikusabban fejlődő kerülete.