Kerületünk

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 18. csütörtök, Andrea, Ilma

történelem

GULÁG Országos Tanulmányi Verseny indult  

GULÁG Országos Tanulmányi Versenyre várják a diákok jelentkezését október 28-ig a Szovjetunióba hurcolt politikai foglyok és kényszermunkások emlékéve keretében - közölte az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő.

A gőzöstől a vízitaxiig  

A Duna-part nem szerves része Budapestnek, de a folyó közlekedési szempontból is alulhasznosított. Pedig 200 éve még úgy tűnt: a hajózásnak nagy szerepe lehet a város közlekedésében.

A dicsőség ünnepe  

Július 22-én látványos programmal ünnepeljük a Nándorfehérvári Diadal emléknapját. Simicskó István honvédelmi miniszter, Újbuda országgyűlési képviselője szerint ez a nap a hit és az összefogás diadala volt, amelyből valamennyien közös reményt és öntudatot meríthetünk.

Második világháborús bombát találtak a Kamaraerdőben  

Második világháborús bombát találtak a Kamaraerdőben kedden - tájékoztatta Várkonyi Melinda, a Magyar Honvédség tűzszerész ezredének kommunikációs tisztje az MTI-t. Lakossági bejelentés alapján egy amerikai légibombát találtak, amelynek fenékgyújtója éles, ezért a tűzszerészi vizsgálat idejére 500 méter sugarú körben lezárták a környéket. A kiürítés az üdülőket és a szabadidejüket a parkban töltőket egyaránt érinti, a munkálatok idejére leállították a budaörsi repülőtér forgalmát is.

Parlamenti látogatás  

Több, mint 1500 kerületi kisiskolás látogatott az Országházba az elmúlt két hónapban Simicskó István honvédelmi miniszter, a kerület országgyűlési képviselőjének meghívására.

Don-kanyar, fényképek, Vöröskereszt  

Második világháborús zsidó munkatáborosokról, vasúti sínek melletti kéregetőkről, kórházi hadisebesültekről készített fotókiállítást nyitott meg Farkas Krisztina képviselő az Albertfalvi Közösségi Házban. A képeken a Magyar Vöröskereszt által működtetett, Don-kanyart is megjárt kórházvonat útját örökítette meg Reményi József, egykori tiszt. A Magyar Vöröskereszt a tárlat megnyitójának napján ünnepelte fennállásának 135-ik évfordulóját.

A történelem írásbeli az érettségi harmadik napján  

Országszerte történelem írásbeliket tartottak a középiskolákban az érettségi harmadik napján. Az athéni demokráciával, az iszlám vallással, Mária Teréziával és Bethlen István miniszterelnökségével összefüggő feladatok is szerepeltek a feladatsorban.

Elsötétítéssel indult a Purim  

Purim címmel szervezett zsidó kulturális fesztivált a Karinthy Színház, a nyitóeseményre március 21-én került sor. Hét nap alatt összesen 21 színházi előadáson, táncprodukción, koncerten és gyermekfoglalkozáson vehet részt a közönség.

Rendhagyó történelemóra a Petőfiben  

A Rendhagyó történelemóra sorozat, ahol a kerületi iskolások játékos formában sajátítják el a lakóhelyükről szóló tudásanyagot, Farkas Krisztina önkormányzati képviselő szerevezésében indult el. A sorozat második állomása a Petőfi Sándor Általános Iskolában volt.

II. Rákóczi Ferencre emlékeztek Gazdagréten  

Harmadszor idézték fel II. Rákóczi Ferenc tiszteletére a gazdagréti Csíkihegyek Általános Iskola udvarán felállított emléktála előtt az erdélyi fejedelem életét és munkásságát. Az évforduló egyben Rákóczi emléknap is.

Kerületszerte emlékeztek a kommunizmus áldozataira  

Aranykoszorú érmet adott át Hoffmann Tamás polgármester a február 25-ei kommunizmus áldozatai emléknap alkalmából. Ugyanezen a napon rendhagyó történelemórával méltatták a korszak mártírjait és családtagjaikat.

A kommunizmus áldozataira emlékezett a helyi KDNP  

„Megtorlás, koncepciós perek, terror a kommunizmusban” címmel tartott előadást Horváth Attila jogtörténész a Kommunizmus Áldozatainak Emléknapja előestéjén, február 24-én. A KDNP 11. kerületi szervezetének rendezvényén megtelt a Karinty Frigyes úti iroda melletti könyves kávézó.

Idegenvezetők segítségével tárul fel a múlt  

A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara, valamint annak Idegenvezetői Továbbképző Központja 15-ik alkalommal szervezi meg Budapesten, így Újbudán is az Idegenvezetői Világnapot. A február 25-28. közötti eseménysorozat keretében idegenvezetők mutatják be a kerület nevezetességeit, történelmi értékeit az érdeklődők számára.

Oldalak