Kerületünk

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Politikai szervezetek

Gajárszki: Újbudának identitás kell  
 

Gajárszki Áron, az LMP kerületi polgármesterjelöltje igazi sportos politikusjelölt. 15 évig kenuzott versenyszerűen, később triatlonozott, manapság pedig falmászással tölti szabadidejét. Ezek után nem meglepő, hogy aktív szerepet vállalt az LMP sportpolitikai programjának kidolgozásában. A jelölt szerint a sportot a kultúra részeként kell kezelni, Újbudán pedig mindkét terület fejlesztésre szorul.

A Fidesz bemutatta kerületi jelöltjeit  

Lakossági fórumon mutatta be önkormányzati képviselőjelöltjeit a Fidesz. A párt Újbuda mindhárom országgyűlési választókerületében találkozott az érdeklődőkkel.

Minden körzetben indul jobbikos jelölt  
 

Az önkormányzati választások egyik legnehezebb feladata, az ajánlószelvények gyűjtése befejeződött. A Jobbik Magyarországért Mozgalom sikeres időszakot tudhat magáénak, hiszen a kerület minden választókörzetében lehet majd jobbikos jelöltre szavazni. Kerékgyártó Krisztina, a párt újbudai polgármesterjelöltje kerületi elképzeléseiről beszélt.

Elsőként adta le ajánlószelvényeit az LMP-s jelölt  

Dr. Erőss Gábor, a Lehet Más a Politika egyéni képviselőjelöltje (12. vk.) a kerületben induló pártok jelöltjei közül elsőként tért be a Zsombolyai úti Választási Irodába, hogy leadja 96 darab kopogtatócéduláját. Gajárszki Áron polgármesterjelölt a bíztató kezdés dacára aggódik: a rövid határidő és az egyelőre kis létszámú szervezet megnehezíti a mozgalom jelöltállítását.

Megkezdődött a jelölt állítás folyamata

Októberben újra választunk, a tavaszi voksolás óta azonban sok minden történt. A működését megkezdő kormány többek között módosította a választási törvényt, amely a demokratikus procedúra számos mozzanatára hatást gyakorolt. Újbuda jegyzőjét, Filipsz Andreát az őszi önkormányzati választások körüli tudnivalókról kérdeztük.

A Jobbik újbudai polgármesterjelöltje Kerékgyártó Krisztina  

A Villányi úti pártirodájában tartott sajtótájékoztatót a Jobbik XI. kerületi szervezete, melynek házigazdája az alapszervezet elnöke Szabó Gábor volt. Az eseményen mutatták be a párt programját, valamint a kerületi polgármesterjelöltjét is. Dr. Staudt Gábor, a párt főpolgármester-jelöltje úgy látja, van min változtatni a kerületi politikában.

Hoffmann Tamás lesz Molnár Gyula kihívója

Értesüléseink szerint a helyi Fideszben eldőlt, hogy a Fidesz Hoffmann Tamást indítja az őszi polgármester választáson. Korábban több név is felmerült, de előbb Kupper András frakcióvezető, majd Simicskó István honvédelmi államtitkár is visszalépett a jelöltségtől.

Az LMP kérdőív-kampányt indított

A helyhatósági választások közeledtével a Lehet Más a Politika országos kérdőív-kampány segítségével igyekszik megtudni, milyen helyi ügyek foglalkoztatják az állampolgárokat, és mi a véleményük kerületük, településük problémáiról. A párt aktivistái és főpolgármester-jelöltje elsőként a Moszkva téren kérdezősködött.

A volt önkormányzati képviselő a polgármester ellen

Az Indexen ma megjelent hír szerint Krausz Csaba, aki a Zuschlag-ügyben a márciusi elsőfokú ítélethirdetéskor ötödrendű vádlottként három év börtönbüntetést és vagyonelkobzást kapott, azt állítja, hogy Molnár Gyula banki átutalással illegális kampányfinanszírozás részese volt. Ez a video interjúban is hallható. A polgármester közleménye ITT!

Mégsem Simicskó lesz Újbuda fideszes polgármesterjelöltje  

Mégsem a kereszténydemokrata Simicskó István lesz a Fidesz-KDNP polgármesterjelöltje a Újbudán az őszi önkormányzati választáson - derült ki hétfőn kormánypárti forrásból. A képviselő a parlamentben tartott napirend előtti felszólalását követően arról számolt be, miniszterelnöki kérésre a honvédelmi tárcánál marad, hiszen az államtitkári poszt összeférhetetlen a polgármesterivel.

Beszámoló a kormány munkájáról  

A május végén megalakult második Orbán kormány gyors intézkedésekkel, 29 pontos akciótervvel és számtalan törvényjavaslattal kezdte meg a parlamenti munkát. Rétvári Bence országgyűlési képviselő, a Közigazgatási és Igazságügyminisztérium államtitkára a Budai Klub Galériában tájékoztatta a lakosságot az új kormány tervezett intézkedéseiről.

Oldalak