Kerületünk

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 20. szombat, Tivadar

Wieszt János önkormányzati képviselő közleménye

Az elmúlt napokban a személyemet aljas és egyoldalúan beállított, manipulatív támadás érte. A mai mediatizált világunkban nincs, vagy alig van eszköze a megvádolt személynek, hogy a tényeket a saját maga szempontjából bemutassa. Nincs más eszköze, mint az, hogy megteszi ő is a szükséges jogi lépéseket, és a nyilvánossághoz fordul, hogy legalább a kérdéseket helyesen tegyék fel az emberek és természetesen bízik abban, hogy a vizsgálatok, akár az önkormányzaté, akár a nyomozó hatóságé, neki adnak igazat.

Tekintettel arra, hogy a bemutatás napján nem voltam, nem lehettem tisztában azzal, hogy milyen üggyel kívánják összekeverni a képen látható pillanatokat, ezért az én reakcióm sem lehetett egyértelmű. Mára világossá vált, hogy ki az illegális, vélhetően jogszerűtlenül birtokolt felvétel tulajdonosa. Így már a konkrétum ismeretében tudom cáfolni a felvétel sugallta állításokat. A bemutatott felvétel tényleges tartalma és annak az értelmezése között fényévnyi távolság van. Kérem tehát, hogy biztosítsák az eredeti felvételt (mely cáfolja az ott elhangzottakat), mivel a jelenleg rendelkezésre álló verzióról igazságügyi szakértő véleményét kértem és ő nem zárja ki a hang és a kép manipulálásának lehetőségét. Személyesen vállalom a vizsgálatot és a szükséges jogi eljárásokat annak érdekében, hogy tisztázódjon, hogy mind ebben az ügyben, mind a kerület vagyongazdálkodását érintő minden ügyben a helyi eljárási rend, a működési szabályok betartásával jártam el. A döntés előkészítés minden eleme a Polgármesteri Hivatal munkatársai és megbízási szerződéssel rendelkező értékbecslők és ügyvédek közreműködésével történt és történik. Szomorú és szánalmas, ahogy a Fidesz helyi politikusai az emberi méltóságot teljesen figyelmen kívül hagyva, a kerületi testület működőképességét kockáztatva, személyes politikai cirkusszá és a saját pozíciójuk javításának eszközévé silányítják az ügyet. Ezért rágalmazásért feljelentést teszek Kupper András frakcióvezető ellen, bízom abban, hogy, ahogy a kampányban ígérték, nem bújik a mentelmi joga mögé és vállalja az eljárást. Felhívom továbbá arra is a figyelmet, hogy egy titkosszolgálati eszközzel készült video ügyéről van szó, ami illegális, ezt a törvény bünteti. Felmerül az a kérdés miért tették ezt velem, és miért vártak ezzel három évet. Ezek ismeretében vállalok minden következményt, a valódi eseménysor felderítése érdekében. Megkérek mindenkit, ahogy tettem az elmúlt napokban a pártszervezet vezetőivel és a polgármesterrel történő konzultáció keretében, hogy tegyük lehetővé, hogy mindenki tegye a maga dolgát, akinek vizsgálni valója van, az azzal foglalkozzon mindenki más, amíg végső eredmény nincs, a saját helyén foglalkozzon a köz ügyeivel. Én is ezt szeretném tenni! Budapest, 2010. május 24.