Kerületünk

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 20. szombat, Tivadar

Második forduló Molnár és Simicskó között Kelenföld-Albertfalván

Újbudán magas részvétel mellett az első fordulóban eldőlt a 15. és a 17. választókerület egyéni mandátumának sorsa. E szerint Lágymányost és Szentimrevárost dr. Rétvári Bence (Fidesz-KDNP), Kelenvölgyet, Őrmezőt, Gazdagrétet, Sasad-Sashegyet pedig dr. Kupper András (Fidesz-KDNP) képviseli az új Parlamentben. Albertfalva és Kelenföld képviselőjéről a választók április 25-én, a második fordulóban döntenek. Az első helyen jelenleg dr. Simicskó István (Fidesz-KDNP), a másodikon Molnár Gyula (MSZP), a harmadikon pedig Diószegi Ernő Endre (LMP) áll.

A vasárnapi választást megelőző napokban választókerületenként televíziós vita zajlott a jelöltek között. A vitaműsorokban az MSZP, az LMP és a Jobbik képviselői ütköztették álláspontjukat, a Fidesz-KDNP jelöltjei nem éltek ezzel a lehetőséggel. Valamennyi választókerület vitája kulturáltan, gyakorlatilag indulatoktól mentesen zajlott. Kiderült, hogy jócskán vannak közös pontok az egyes pártok kerületet érintő terveiben, azonban az ország ügyeit illetően már jóval több a nézetkülönbség. A kerület megoldandó problémái közé sorolta szinte valamennyi jelölt a közlekedésfejlesztést, amely nagyban függ a metróberuházás menetétől. Mindenki szívesen növelné a kerületi zöld felületeket és kiemelt figyelmet szánna a közbiztonságra. Április 11-én már a délelőtti órákban is sokan voltak az utcán, 11 óráig a választásra jogosultak mintegy egynegyede leadta voksát. A Bocskai Úti Általános Iskolában szavaztak azok, akik nem a kerületben laknak, de valamilyen okból itt adták le voksukat. Mivel egyetlen szavazókör fogadta az összes ilyen választót, volt hogy egyszerre több százan zúdultak a szavazókörre, az általános várakozási idő többszörösét kellett sorban állással tölteni. Emiatt, valamint a fővárosban még néhány helyen történt hasonló eset miatt az Országos Választási Bizottság nem zárta le a választást, így a kampánycsendet is meghosszabbította. A döntés jogszerűségét sokan vitatják. Novák Előd, a Jobbik országos alelnöke lapunknak az eredményükről elmondta: köszönik a választók bizalmát, amelynek hála országosan megduplázták szavazataikat a tavalyi, rendkívül sikeres EP-választások eredményéhez képest. Azonban míg a 19 megye összesített eredménye alapján most a második helyen végeztek, addig Budapesten csak a negyedikek lettek. - Ennek okát jó részt abban látjuk, hogy országos kampányunk, üzeneteink nem adtak választ a Demszky Gábor sújtotta főváros speciális gondjaira. Ezért az önkormányzati választásokra a Jobbik újbudai szervezete helyi programmal és kiadványokkal készül - magyarázta Novák Előd. Bajomi Iván, az LMP 17. választókerületi képviselőjelöltje szerint a közvélemény- kutatók által becsültnél jóval több szavazatot kaptak az LMP képviselői. Kifejtette, eszerint lesz egy olyan párt a Parlamentben, amelyik arra törekszik, hogy az ország politikai légköre javuljon, hogy konstruktív viták jöjjenek létre. Ha a helyi eredményeket nézzük, elmondhatjuk, hogy az LMP képviselői nagyon jól szerepeltek az első fordulóban Újbudán. Az MSZP képviseletében induló Molnár Gyula csaknem kétszer annyi szavazatot kapott a százalékok tükrében, mint saját pártja. De a vezetéshez ez sem volt elég: Simicskó István (Fidesz-KDNP) több mint hatszázalékos előnnyel nyerte az első fordulót. - Az emberek jelentős többsége úgy döntött, hogy a változásra szavaz. Gratulálok azoknak, akik akár listán, akár egyéniben megnyerték a választást - nyilatkozott Molnár Gyula, a 16. választókerület MSZP-s képviselőjelöltje. - Kérdés, hogy Albertfalvának és Kelenföldnek milyen képviselője lesz, hogy lesz-e olyan képviselője, aki a Magyar Köztársaság Parlamentjében az ő érdekeiket képviseli. Azt kérem mindenkitől, hogy a következő napokban ezt mérlegelje. Az április 25-i második fordulóig szeretnék leülni Simicskó Istvánnal egy vitára, amelyből kiderül, ő mit gondol ennek a választókerületnek a jövőjéről. Dr. Simicskó István viszont azt közölte, nem most van itt a vita ideje, hiszen Molnár Gyula az előző négy évben vitakozhatott volna az MSZP-s kormányával a megszorító intézkedéseikről. Mint mondta, a második forduló után szívesen megtárgyalja a polgármesterrel a kerület előtt álló feladatokat. A 15. és a 17. választókerületben már az első fordulóban mandátumot szereztek a Fidesz-KDNP képviselőjelöltjei, dr. Rétvári Bence és dr. Kupper András. - Fantasztikus az eredmény, az egyéni körzetek kétharmadában első körös Fidesz-KDNP győzelem született - mondta dr. Kupper András. - Ilyen még nem volt a demokratikus Magyarország választásainak történetében. A Fidesz bizalmat kapott a szavazóktól, ami óriási felelősséget jelent. Sok munkát, kitartást, figyelmet igényel, hogy ezt a bizalmat megszolgáljuk. Újbudán az országos átlagtól eltérően az LMP jelöltjei jobb, a Jobbik jelöltjei pedig rosszabb eredményt értek el. Az MSZP mindegyik választókerületben második lett, a Fidesz a háromból két körzetben győzött. Az, hogy a 16-os körzetet ki képviseli a Parlamentben még nem, az viszont már az első forduló után eldőlt, hogy a Fidesz-KDNP egyedül alakíthat kormányt.