Kerületünk

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 20. szombat, Tivadar

A Bocskai úton még hajnalban is szavaztak

Hajnalban is tartott a szavazás a főváros XI. kerületének 19-es számú választókörében az igazolással történő voksolás. Ebből a szavazókörből még hétfő reggel hat órakor sem jelentettek eredményeket. Vasárnap este fél tízkor még több százan vártak a voksolásra

Az országban a Fidesz 52,77 százalékkal nyerte meg a választást, az MSZP 19,29, a Jobbik 16,71, az LMP 7,42, az MDF 2,65, a Civil Mozgalom 0,90 százalékot szerzett. Az országban csak két helyen vezet nem fideszes jelölt. A Fidesz az első fordulóban 119 helyen győzött.

magyar címer

Az Újbudán elért eredmények más százalékokat mutatnak, mint az országosak, de a végeredmény ugyanaz: a 15-ös és a 17-es választókerületben a Fidesz-KDNP jelöltjei, dr.Kupper András és dr.Rétvári Bence első körben jutottak be a Parlamentbe, itt nem lesz msáodik forduló.

A 16-os választókerületben Dr.Simicskó István a szavazatok 44,48 százalékát, Molnár Gyula 38,22 százalékát, Diószegi ERnő (LMP) 9,44 százalékát, Szabó Gábor (Jobbik) 7,86 százalékát kapta.

Itt lesz második forduló. Részletes eredmények a főoldal pirossal kiemelt linkjén keresztül láthatóak.