Kerületünk

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 18. csütörtök, Andrea, Ilma

Marosvásárhelyi delegáció látogatott Újbudára

A kerület egyik testvérvárosából, az erdélyi Marosvásárhelyről látogatott el a közösségi rendőrség delegációja Újbudára. A romániai rendvédelmi szerv osztályvezetője és kísérői megtekintették a Bűnügyi Múzeumot, a Parlamentet, a Rendőrség Teve utcai Központi Főügyeletét, közösen járőröztek a helyi közterület-felügyelőkkel és az újbudai rendőrökkel, valamint ellátogattak az Önkormányzatba is, ahol dr. Hoffmann Tamás polgármester és Kerékgyártó Krisztina közbiztonsági tanácsnok fogadta őket.

Marosvásárhelyen hat éve alakult meg a közösségi rendőrség, az azóta eltelt idő alatt pedig hatékonyan működő szervezetet alakított ki az erdélyi testvérváros. Az Újbudai Önkormányzat tudomást szerezve kiemelkedő munkájukról felvette a kapcsolatot a vezetőjükkel, majd egy magyar küldöttség utazott tanulmányútra a marosvásárhelyi rendőrökhöz. A jó kapcsolatnak köszönhetően az erdélyi testvértelepülés első, felsővezetői látogatását több is követte, így idén már újabb négy fős delegációt fogadott az Újbuda Közbiztonsági és Bűnmegelőzési Centrum és a XI. kerületi Rendőrkapitányság. Az eltöltött munkanapok után a felek a Polgármesteri Hivatalban vitatták meg élményeiket, melyek során a közösségi rendőrség osztályvezetője elégedetten nyugtázta a közös munka eredményeit. Mint kiderült, számukra a legnagyobb problémát a prostitúció jelenti, amelynek megfékezése komoly nehézséget jelent a rendőrök számára. A köztisztaság kérdésében ezzel szemben jóval nagyobb jogosultsággal rendelkeznek, mert például tettenérés közben azonnal kiszabhatnak bírságot a szemetelőre. Az ottani közösségi rendőrség feladatköre inkább hasonlít az itthoni közterület-felügyelők munkájára, a közösségi rendőrök azonban kibővített jogkörrel rendelkeznek. Így bilinccsel, gumibottal és gázsprayvel ellátva eljárhatnak szabálysértési ügyekben és kisebb bűncselekményekben is. Igaz, 2011-től náluk is változik a jogszabály. Mint mondják, kevesebb létszámmal fognak dolgozni, de bővül a feladatkörük és nagyobb jogosultságuk lesz egyes területeken.