Kerületünk

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
július 26. szerda, Anna, Anikó

Nevezetes helyek

A Gellért hegy

A Gellért-hegy nemcsak Újbuda, hanem a főváros egyik meghatározó látványossága és szimbóluma. Eredetileg a Duna medréből sziklás lejtővel emelkedett ki, amit a rakpart és az úttest szélességében levéstek. Magassága a lábazattól 140 méter, az Adria-tenger szintjétől 235 méter. Neve az idők folyamán többször változott, eredetileg Pesti Öreghegynek, majd Kelenhegynek hívták. A középkorban Szent Gellért-hegyének nevezték, Gellért püspökről, akit 1046-ban a Vata-lázadás pogány magyarjai a hegyről egy kétkerekű kordéba ültetve taszítottak le.

   

A hegy lábánál gyógyhatású források fakadnak, vizüket a Gellért-fürdő és a Rudas-fürdő hasznosítja. A források egy része már az 1200-as években ismert volt. II. Endre a pestis elleni védekezés céljából ispotályt állított a Gellért-források fölé, amit Sáros-fürdőnek neveztek. Vizét a hódító törökök is megbecsülték. A török időkben a hegytetőn fellegvár állt, a helyére épített csillagvizsgáló 1813 és 1849 között működött, körülötte virágzó szőlőskertekkel. Az 1848-1849-es szabadságharc leverése után, a Csillagda helyén az osztrákok, mintegy elrettentésül megépítették a Citadellát.

   

A szőlőtermesztésről a legkorábbi adat 1237-ből való. A hegy déli lejtőjén hamar meghonosodott a kertkultúra, még a törökök is ültettek gyümölcsfákat, többek között fügét. A török idők után további szőlőket telepítettek ide. A XIX. században azonban a szőlőket a filoxéra járvány pusztította el. A területet az 1800-as évek végén parcellázták fel, majd építettek villákat építettek; jelenleg itt található a főváros egyik legrégibb villanegyede. A hegy kőanyagát, különösen az édesvízi mészkövet, építkezésekhez használták.

   

A hegy nagyszabású fásítása az 1873-ban hozott határozat után indult meg. Külön gondot okozott a Dunára néző meredek sziklafal, amiről kőtömbök zuhantak le. A veszélyes helyeken lévő sziklákat eltávolították, a bizonytalan állapotúakat alábetonozással megerősítették. A sziklafal azóta is állandó felügyeletet és karbantartást igényel. A főváros a Rudas-fürdőtől a Sáros-fürdőig terjedő házakat kisajátította, és helyükön - a Halászbástya modorában - kerítéses szegélyt épített. A hegy északi oldalának általános rendezése 1902-ben kezdődött. Akkor készült a Szent Gellért-szobor és a vízesés is. A Városi Kertészet az 1920-as és 30-as években alakította ki a hegy parkosított részét, a fő útrendszer 1931-re készült el.

    

A Gellért-hegyet azóta is többször parkosították, területét rendezték, víztározót, játszótereket, tematikus kerteket építettek és újítottak fel. A hegy nemcsak a turisták, hanem a budapestiek egyik kedvenc kiránduló és pihenőhelye is.

     

A Citadella és a Szabadság szobor

1848. október 4-én Komárom vára a császári-királyi hadsereg kezére került, és ezzel lezárult az 1848-49-es forradalom és szabadságharc. A bécsi haditanács úgy döntött, erődrendszert hoz létre, mely segítséget jelenthet egy újabb forradalom leverésében, valamint bármilyen külső támadás visszaverésében. Julius Jacob von Haynau, Magyarország teljhatalmú parancsnoka Emmanuel Zitta osztrák hadmérnököt bízta meg az erődláncolat megtervezésével. Utóbbi a Budai Vár helyrehozása mellett javasolta, hogy a Gellért-hegyre, a Kis-Sváb-hegyre, a Margit-szigetre, Csepelre és további hat pesti helyszínre építsenek kisebb erődöt.

    

Tervéből csak a Gellért-hegyi erőd vált valóra, melyet 1850-ben kezdtek építeni. A belháborúban elpusztult Csillagda romjainak eltakarítása után, a kelta település romjait is felhasználva kezdték meg a Citadella (Olasz szó, jelentése: kis város, mely erődszerűen emelkedik a város fölé) építését. Ferenc József kétszázezer forintot különített el az erődre, mely 220 méter hosszú, 60 méter széles, 4 méter vastag kőfalakkal épült meg, lőrései 60 ágyút tudtak befogadni. 1854-ben a császári-királyi katonaság bevonulhatott kazamatáiba. Az erődrendszer többi része végül nem készült el.

    

Az 1867-es osztrák-magyar kiegyezéssel megszűnt az erőd elsődleges funkciója, a katonaság azonban még a század végéig állomásozott falai között.

    

1894-ben a 25 éves főváros bortokába került a Citadella. Ekkor – miután a teljes erőd lebontása óriási költséggel járt volna – a falát egy részen jelképesen megbontották, jelezvén, hogy katonai szerepe megszűnik.

    

Háborúban egyetlen egyszer használták a komplexumot, Budapest 1944-45-ös ostroma során. Az épület légvédelmi bázisként funkcionált, kazamatáiban raktárakat és sebesültellátó helyet alakítottak ki. A mai napig lehet látni az épület ostrom során szerzett sérüléseit.

    

Az 1960-as években szállót és vendéglőt nyitottak a Citadellában, melynek fő vonzerejét a falakról nyíló elsőrangú kilátás jelentette. A falakon kívül és belül a város történetét bemutató tablókat helyeztek el, melyek szemlélete ma már idejétmúltnak tekinthető. A rendszerváltás után több vendéglátó ipari egység, rádióadó és egy második világháborús panoptikum rendezkedett be az egykori erődben. 2014 májusában a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt., az ingatlan tulajdonosa – hivatkozva arra, hogy az épület hasznosítása nem felel meg a világörökségi törvényben foglaltaknak – távozásra szólította fel a bérlőket.

    

Az erőd keleti, a városra néző fala tövében áll a Szabadság-szobor, Kisfaludi Strobl Zsigmond 1947-ben felállított alkotása, amely Budapest egyik legismertebb jelképe világszerte. Maga a szobor 14 méter magas, amely talapzatával együtt 40 méter magasra emelkedik, jobb oldalán egy fáklyás-, baloldalán egy sárkányölő mellékalak helyezkedik el.

     

A felemelt kezében pálmafaágat tartó nőalak, eredetileg a Felszabadulási emlékmű része volt, amelyet a II. világháborúban a német katonákat Budapestről kiverő szovjet hadsereg tiszteletére állítottak. A rendszerváltás után, a szovjet felszabadítás átértékelése után, az emlékműt átalakították, a cirill betűs feliratokat eltávolították, a szobor előtt álló szovjet katona szobrát pedig a Memento Parkba szállították.

Magyarok Nagyasszonya Sziklatemplom

A Gellért-hegy Szent Iván barlangjában a hagyomány szerint egy Iván nevű remete élt a középkorban, aki a feltörő forrásvízzel gyógyította a hozzá érkező betegeket. Már a 19. század végén, a Gellért-hegy délkeleti oldalának szabályozásával és rendezésével foglalkozó tervekben szerepelt a Gellért-hegyi barlang és az előtte fekvő terület felhasználása, de erre végül nem került sor. 1924-ben az Urak Mária Kongregációja zarándoklatra indult Lourdes-ba és Limpias-ba, hogy a szent helyeken könyörögjenek az ország helyzetének javulásáért és a történelmi határok helyreállásáért. A csoport tagja volt Pfeiffer Gyula földművelésügyi miniszteri főtanácsos, akiben megfogalmazódott a gondolat, hogy a Gellért-hegy barlangjában létre kellene hozni a Lourdes-i Grotta di Massabielle sziklatemplom mását. Amint visszatért, dr. Habsburg-Lotaringiai József Ferenc főherceggel és Zadravecz István püspökkel megalapította a Szent Gellérthegyi Sziklatemplom (Lourdes-i Barlang) Bizottságot.

A tervezéssel dr. Lux Kálmánt bízták meg, aki interjú keretében nyilatkozott az Élet című folyóirat 1936-os számában. Ebből kiderül, hogy a barlangban egyes csoportok kávézót és más szórakozóhelyeket akartak építeni, emiatt hosszú vita előzte meg az építkezést. 1925 novemberében kezdődtek meg a munkálatok, melyekre több ezer önkéntes jelentkezett. Robbantásokkal alakították ki a szükséges teret, egy véletlen robbantás eredményeként a hegy keleti támfalán is létrejött egy nyílás, mely a kolostor felépítése előtt a Gellért-rakparti parkba szolgált kijáratként.

    

A Sziklatemplomot a Magyarországra visszavárt Pálos rendnek építették, a felszentelésre 1926. május 23-án került sor. Ekkor a belső barlang még nem volt kész, a külsőben alakították ki a szentélyt, a padok pedig a szabad ég alatt álltak. A templomot egyelőre a Szent Ferenc-rendre bízta a Pfeifferék által alapított bizottság. 1930-ban a bizottság a templom bővítéséről határozott, két és fél hónap alatt, 1228 robbantással alakították ki a mai állapotot. 1934-ben kolostor épült a templomhoz a Gellért-rakparti közpark helyén, melyet Weichinger Károly tervezett romantikus stílusban. 1934. május 12-én 16 pálos szerzetes érkezett haza. Ezzel egy időre megszűnt az 1786 óta tartó száműzetés, melybe II. József „felesleges” szerzetesrendeket feloszlató rendelete kényszerítette az egyetlen fennmaradt, magyar alapítású szerzetesrendet. A szerzeteseket gyertyákat tartó tömeg kísérte a Nyugati pályaudvarról a templomhoz. 1938-ban a templom előtt helyezték el Virág Benedek pálos költő, író hamvait, melyeket a megszüntetett tabáni temetőből hoztak át.

   

A második világháború során a Sziklatemplom tábori kórházként is üzemelt. A világháború után háromszor is beszédet tartott a sziklatemplomnál Mindszenty József hercegprímás: 1946-ban 50 ezer ember előtt Szent Gellért halálának 900. évfordulóján, 1947-ben a fatimai jelenések 30. évfordulóján, végül 1948-ban 60-70 ezer ember előtt a Mária-év nyitóünnepségén, utóbbit a tömeg elleni rendőri támadás követte. 1950-ben a kommunista kormány feloszlatta a szerzetesrendeket, a templom működését egy ideig még engedélyezték, a kolostort viszont államosították, az Állami Balettintézet kollégiuma rendezkedett itt be.

    

1951 márciusában elhurcolta a templomban szolgáló szerzeteseket az Államvédelmi Hatóság, a berendezést összetörték, eltávolították a templom felett álló keresztet. Grősz József érsek és társai pere során P. Vezér Ferenc szerzetest halálra ítélték és felakasztották. Vezér Ferenc 1944 decemberében nőket védelmezett a szovjet katonáktól, dulakodás közben az egyik katona fegyvere véletlenül elsült és a katona meghalt. A vád szerint 30 szovjet katona meggyilkolásában vett részt.

1960-ban a bejáratot 1,5-2 méter vastag betonfallal lezárták és karsztvíz megfigyelő állomást hoztak létre.

    

Az újjászerveződő Pálos Rend 1989-ben visszakapta a templomot, 1990-ben pedig a kolostort. 1992-ben betonfal lebontása három hónapot vett igénybe, a bejárat bal oldalán meghagyott faldarab emlékezetet a három évtizedig tartó befalazásra. Gyulay Endre püspök 1992. június 6-án szentelte fel újra a Gellért-hegyi sziklatemplom külső termét.

   

2001-ben visszaállították az ötven éve eltávolított keresztet és leleplezték Kő Pál Szent István lovas szobrát. 2011-ben a külső barlangban átadták a Pálos Fogadóközpontot.

    

Gellért Szálló és Gellért Gyógyfürdő

Az Árpád-korba visszanyúló magyar fürdőkultúra szimbólumának nevezhetjük legpatinásabb, szecessziós stílusú gyógyfürdőt, a Gellért Fürdőt. Elsőként II. András király használta fel a fürdő forrásvizét, aki ispotályt is épített a hegy tövében. Evlija Cselebi így emlékezik meg a fürdőről: „…kocsikon jönnek oda. A francia betegségre és más hétféle bajra hasznos. E fürdő használatának szabálya az, hogy mikor a test egészen vörös lesz benne, ki kell menni belőle s magát melegen kell tartania…”.

Ebben az időben Sáros fürdő néven emlegették a fürdőt, mely név a medence alján lerakodó iszaprétegtől ered. A Budát elfoglaló törökök a fürdő épületét átépítették és használatba vették. Buda felszabadítása után Lipót király háziorvosának tulajdonába került, a XIX. század végig többször cserélt tulajdonost. 1894-ben, mikor a Ferenc József híd megépítése mellett döntöttek, le kellett bontani. A Fővárosi Építési Tanács elsőrendű gyógyfürdő és szálloda komplexum megépítésére írt ki pályázatot, melyet Sebestyén Artúr, Hegedűs Ármin és Sterk Izidor nyert, akik barokkos vonalvezetésű kupolával ellátott, szecessziós épületegyüttest álmodtak meg, mely 1911-1918 között épült fel. A négyemeletes szálloda 176 szobával rendelkezett a megnyitáskor, a lakosztályokat vezetékes, termálvizet és szénsavas vizet is szolgáltató fürdőszobákkal szerelték fel.

   

1918. október 31-én kitört az őszirózsás forradalom, 1919 végéig a szállodát katonai célokra használták. Az ellenforradalom győzelmével (1919. november 16.) a szálló visszanyerte eredeti funkcióját, a társasági élet egyik központjának számított. A szálloda vendégül látott a kormányzó és a mindenkori magyar kormány tagjai mellett uralkodókat (Pachlavi iráni sah), főhercegeket és főhercegnőket, polgármestereket, maharadzsákat, költőket, művészeket és milliomosokat, színészeket (James Fonda) valamint Richard Nixon amerikai elnököt is.

   

1927-től Gundel Károly bérelte a szálloda éttermét, itt született három híres étele is: a fogas Rothermere, a bakonyi gomba és a pittsburgi borjúborda.

   

A II. világháború során a szálloda dunai oldala teljesen, a hegyoldali rész részlegesen kiégett. Az újjáépítés 1946-ban kezdődött és 1960-ig tartott, ami a belső terek egy részének átalakításával járt. A ’70-es évekig a Gellért képviselte a magyar idegenforgalom élvonalát. Élen járt a szakemberek nevelésében, itt lehetett először valutával fizetni, reptéri transzfer kocsi, valamint mini bár állt a vendégek rendelkezésére. Két desszertkülönlegesség - a száraz gyümölcsöket tartalmazó Gellért puding, valamint a csokoládékrémmel töltött Gellért tekercs - is növelte a szálloda hírnevét.

   

A szálló főbejáratát szegélyező íves kapu két oldalát Róna József gyógyulást jelképező szoborcsoportja díszíti. Az előcsarnok színes mozaikburkolatot kapott, a karzatos központi csarnokot üvegtető zárja, alatta tíz gyönyörűen megmunkált ablakot látunk, melyek Arany János „Buda halála” című művének egyes jeleneteit elevenítik meg. Utóbbiak Róth Miksa üvegfestőműhelyében készültek, Hende Vince festőművész kartonjai alapján. A csarnok végét Huszár Adolf Vénusz-szobra zárja. A női és férfi termál részleget is színes, Zsolnay porcelán borítja.

   

A férfi termálfürdő bejáratának két oldalát Ligeti Miklós „Csókolózó gyermekek” című alkotása díszíti, szintén Ligeti műve a medence feletti, fehér majolikából készült, egyméteres szobor, a „Kisfiú teknőccel”. A női termálfürdőt a II. világháború végén bombatalálat érte, melynek áldozatul estek a Zsolnay pirogránit burkolatú medencék és a fából készült öltözőtér. Az elkészült fürdő a főváros első, luxus kategóriájú létesítménye volt, Európa legkorszerűbb gyógyfürdőjének számított, melyhez harminc ágyas kórház is kapcsolódott.

   

A vízellátást a hegy belsejében létrehozott forrásfoglalások biztosítják. A korábbi park helyén 1926-27-ben hullám strandfürdőt alakítottak ki. Az 560 m² területű medence végében Gárdos Aladár „Triton és Nympha” szoborcsoportjával díszített kaszkád (lépcsős vízesés) szolgáltatta a termálvizet. Itt kaptak helyet Telcs Ede, és Varga Oszkár figurális csoportjai, valamint Pásztor Árpád „Primavera” című szobra. 1934-ben pezsgőfürdővel szélesítették a kínálatot.

      

Móricz Zsigmond körtér

A körtér, mint tömegközlekedési csomópont, a Széll Kálmán tér (volt Moszkva tér) mellett, évtizedek óta a budaiak egyik legfontosabb találkozási pontja.

  

A területet a XX. század elején még csak a Fehérvári út és a Budai körút elágazásaként jelölték, egyetlen épülete a Fehérvári Fogadó volt. Kiépítése Lágymányos fejlődéséhez köthető. A teret 1929-től Horthy Miklós körtérnek nevezték, és 1930-ban állították fel a tér közepén Kisfaludi Strobl Zsigmond „Szent Imre herceg” című szoborcsoportját. A terület 1945-től viseli a Móricz Zsigmond nevét.

    

A budapesti Móricz Zsigmond körtér az 1956-os forradalom idején a szovjet megszállás ellen harcoló civil felkelők egyik legfontosabb központja volt.

   

A téren 1898-ban közlekedett először villamos, ez a Kelenföldi pályaudvarral kötötte össze a körteret. Egy évvel később, 1899-ben megindult a HÉV-közlekedés a Szent Gellért tér és Budafok között. 1912-ben építettek hurokvágányt a mai Szent Imre szobor helyén akkoriban található kis park köré. A mai Villányi úton 1928-ban indult meg a közlekedés, a Karinthy Frigyes úton pedig 1937-ben.

    

A Móricz Zsigmond körtér ma is látható kialakítását 1942-ben végezték el, addig a Fehérvári út felől érkező HÉV vonatok a Szent Imre szobrot megkerülő vágányokon áthaladva a Szent Gellért téri hurokvágányon fordultak vissza. A körtér új centrumában Schall József tervei szerint épült meg a gyűrű alakú épület, a Gomba, amely a tér jellegét azóta is meghatározza. Az épület közepén felállított kút díszítései Szomor László munkáját dicsérik. Ezután már az épület köré vont hurokvágányrendszeren fordult a Budafok-Nagytétény és a Budafok-Budaörs-Törökbálint felé induló HÉV, illetve az forgalmi telepi villamos is. Az épületben váróhelyiséget, szolgálati tartózkodót, üzleteket és áramátalakítót alakítottak ki.

1963-ban alakították át villamos vonalakká a HÉV-vonalakat, és 1972-ig a helyükbe lépett 41-es és 43-as villamos is a Gomba körül fordult vissza. Ekkor a két járat végállomását áthelyezték, az épület kiszolgáló funkciója megváltozott: megszűnt a várakozó, az üzlethelyiségek és a BKV bérletpénztára mellett műszaki berendezések tárolására használták. 1993-tól 2002-ig újra az épület körül fordult vissza a 41-es villamos. Habár a 2000-es évek elején ipari műemlékké nyilvánították, műszaki állapota az évek során jelentősen leromlott. Az épület 2008 őszén került a Fővárosi Önkormányzattól a XI. kerületi Önkormányzat tulajdonába.

   

2009 májusában Újbuda Önkormányzata országos, nyilvános ötletpályázatot írt ki „A Móricz Zsigmond körtéri műemléki védettségű Gomba épületének építészeti és hasznosítási ötletpályázata” címmel.

A Móricz Zsigmond körteret a 4-es metró építésekor részben átalakították. A metróállomás befejező munkálataival párhuzamosan a Gomba rekonstrukciója is megkezdődött, és 2014-ben a metrót és az átalakított Gombát is birtokukba vehették a budapestiek.

    

A Gombát Szabó Levente és Gyüre Zsolt tervei alapján újították fel. Az építészek alapelve a rekonstrukció során a körszimmetria tökéletes megvalósítása volt. Így az eredeti épületkontúrokon keret nélküli, alaprajzilag íves hőszigetelő üvegezés, íves finombeton panelek jelennek meg. Az épület földszintjén nem alakítottak ki hagyományos értelemben vett helyiségeket, így hagyva érvényesülni a jellegében transzparens kialakítást és a tökéletes körszimmetrikus szerkesztést. Ezért a kiszolgáló funkciókat egyrészt „ház a házban”-elv alapján nagyméretű funkcióbútorokként formálták meg, amelyek sehol sem érintkeznek a homlokzatokkal, másrészt ahol lehetőség volt rá (pl. meglévő pince) vagy a funkció nagyobb mennyiségű kiszolgáló helyet igényelt, ott a terepszint alatt rejtették el a helyiségeket.

A Gomba mellett a Fehérvári út irányába fordulva áll Móricz Zsigmond egész alakos szobra, amely a tiszacsécsei szobor másolata (Varga Imre alkotása).

    

A Fehérvári út és a Váli utca sarkán álló iskolaépületben található a József Attila Gimnázium és az Öveges József Gyakorló Középiskola és Szakiskola. Az 1912-ben eredetileg Községi Elemi és Polgári Leányiskolának helyt adó épületet Orbán Jenő és Sándy Gyula tervezte. Később a „jogutód” Váli utcai Általános Iskola mellett, 1970 és 2008 között a Kolos Richárd Finommechanikai és Műszeripari Szakközépiskola is itt működött.

    

A tér másik oldalán a Villányi út 5-7. szám alatt található a Szent Margit Gimnázium impozáns épülete, amely teljes szépségében sajnos nem gyönyörködhetünk, hiszen az út szűkössége nem ad rá lehetőséget, hogy kellő távolságból szemlélhessük az iskolát.

    

Szent Margit Gimnázium

Az iskolát 1920-ban alapította Maurer Bonaventura anya, az Isteni Megváltóról Nevezett Nővérek kongregációjának vezetője. A kezdetben a Váli utcai állami iskola egyik emeletén működő intézmény 1932-ban foglalhatta el mai, Fábián Gáspár által tervezett háromszintes neobarokk stílusú épületet, melyben azonnal meg is indult a bentlakásos leányképzés.

   

1948-ban az egyházi iskolákat államosították. A nővérek, habár már nem taníthattak, de az Állami Szent Margit Gimnázium épületében maradhattak, majd 1950-ben Mezőkövesdre telepítették ki őket. 1950-ben Martos Flóra Gimnáziumként működött tovább az iskola, illetve az Agrártudományi Egyetem egy része is itt kapott helyet. Véglegesen 1967-ben költözött ki az egyetem Gödöllőre. Az 1954-es tanévtől a Kaffka Margit Gimnázium kapott termeket az épületben, amelyet 1967-ben vehetett teljesen birtokba. A rendszerváltás után 1991-ben az Isteni Megváltó Leányai Szerzeteskongregáció kezdeményezte az iskola visszaadását. Végül az állam 1996-ban adta át az épületet a kongregációnak. Az állami Kaffka Margit Gimnázium jogutód nélkül megszűnt, az utolsó nem egyházi osztály 2000-ben ballagott el. Az intézmény 1998-ban vette fel újra a Szent Margit Gimnázium nevet.

   

Feneketlen-tó

A tó 1877-ben keletkezett, amikor az ott működő egykori téglagyár munkásai egy agyaggödör mélyítése során felszín alatti vízfolyásra bukkantak, amely feltöltötte a gödröt.

   

A legenda szerint a téglagyár a világ legnagyobbja volt, mely éjjel-nappal működött, munkásai pedig sokat veszekedtek. A Föld egy idő után megunta ezt és elnyelte őket, azóta kénytelenek a föld alatt dolgozni és soha ne jöhetnek fel. Egy másik legenda szerint a tízes években a Ciszterci Gimnázium építésekor a hegy lábánál kitermelt földet a tóba szórták, mely nem süllyedt el, hanem a felszínben lebegett. Innen ered a hiedelem, hogy a tónak nincsen feneke.

   

A tó nem feneketlen, átlagosan 4-5 méter mély, de található benne egy kútszerű gödör, ahol 18 méter a tó mélysége.

   

A sokáig elhanyagolt terület parkosítására 1957-től kezdődően került sor, mára elmondható, hogy a Feneketlen tó és a körülötte elterülő park Újbuda egyik ékköve. Gyönyörű kilátás nyílik a Kosztolányi Dezső tér felöl a tóra, valamint a Villányi úton álló Szent Imre-templomra és a mellette álló gimnáziumra. Így nem véletlen, hogy a Szent Imre-templom ikertornyainak kontúrja Újbuda Önkormányzatának logójában is megjelenik.

   

Budai Ciszterci Szent Imre-templom

A Ciszterci rend 1912-ben kezdte meg munkáját a XI. kerületben – ebben az évben alapították meg a ciszterciek budai gimnáziumát is, amely ideiglenesen a Váli utcai elemi iskola III. emeletén kapott helyet. A zirci apát, Békefi Remig a Villányi út (akkoriban Szent Imre herceg útja) 3-7. szám alatti telken templomot, iskolát és rendházat tervezett építeni. 1923-ban jött létre a Kelenföldi Nagyboldogasszony Plébánia, 1924-re készült el a plébániaház és az ideiglenes Nagyboldogasszony templom. A végleges templom tervének elkészítésével Wälder Gyula egyetemi tanárt bízták meg úgy, hogy a templom bal oldalán a gimnázium, jobb oldalán a rendház is helyet kapjon. Az épületeket szobrokkal díszített kolonnád kötötte volna össze. A gimnázium 1929-ben készült el. A régi, kis templomot lebontották, a rendházra a háború, majd az államosítás miatt nem került sor. A neobarokk stílusú templomot (921 m²) 1938-ban Serédi Jusztinián hercegprímás szentelte fel Szent Imre napján.

   

A neobarokk templom szabadon állóan, vasbeton szerkezettel készült, háromhajós, a bazilikák szokásos elrendezését követő kialakítással az oldalhajók előtt álló két homlokzati toronnyal. A háromhajós épület ugyan történelmi formákat mutat, ám egyszerű kompozícióját, szerkezetét tekintve a korszak modern templomaihoz hasonlítható. A templom homlokzatán a Szűzanya látható a kis Jézussal, hódoló magyar szentek körében. A szobrokat Dankó József készítette. A főoltárkép Szent Imrét ábrázolja, amint életét felajánlja a Boldogságos Szűznek, fölötte a Szent Korona látható (Takács István művei). Az oltárt magyar szentek neobarokk szobrai veszik körül, alkotójuk Markup Béla. A templom kazettás mennyezete magyar népművészeti munka.

   

Kerületet 1930-ban, a Szent Imre jubileumi év alkalmával Szentimrevárosnak nevezték el, ami a plébánia nevébe is belekerült. A plébániát a rendek feloszlatása után, 1951-ben az egyházmegye kezelésébe adták át, majd a rendszerváltáskor, 1989-ben visszakapta a Ciszterci Rend.

   

2001-ben a templom és a gimnázium közötti téren állították fel Klebelsberg Kuno emlékművét, mert az egykori vallás- és közoktatásügyi miniszter nagymértékben hozzájárult a ciszterciek iskolájának létrehozásához, valamint a rend működéséhez is. Az 1939-ben, eredetileg a IV. kerületben felavatott szoborcsoport Grantner Jenő alkotása. A II. világháború alatt a szoborkompozíció megsérült, így azt elbontották, és a 2000-ben történt helyreállítása után került a XI. kerületbe. A főalak középen Klebelsberg Kuno, mellette a férfi mellékalak a tudományt, a női mellékalak pedig a művészetet szimbolizálja.

   

2016-ban a főbejárattól nézve a templom bal oldalán Orbán Tibor építész tervei alapján egy kápolnát alakítottak ki, amely a szegények orvosáról, Batthyány-Strattmann Lászlóról kapta a nevét. A kápolna hagyományőrző jellege mellett a mai kor stílusát is magában hordozza.

   

Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium

Az új iskola épületéhez szükséges pénzt nagyobbik részét a ciszterci rend adta. Ehhez járult hozzá az állam Klebelsberg Kuno kultuszminiszter, egykori ciszterci diák közvetítésével. 1927-ben a miniszter indította el – az első kapavágással – az építkezést, amely a nehézségek ellenére két év alatt befejeződött. Így 1929 szeptemberében került sor a Wälder Gyula által tervezett iskolaépület átadási ünnepségére, amelyen Horthy Miklós kormányzó is megjelent. A gimnázium kiváló felszereltségének és nagyszerű tanári karának köszönhetően az ország egyik legjobb középiskolájává vált.

   

A II. világháborúban bombatalálat érte a gimnáziumot. A berendezés zöme elpusztult, de a háború után a szülők és a diákok összefogásával a legszükségesebb dolgokat helyreállították. Ugyanakkor sötét felhők gyülekeztek a virágzó ciszterci közösség felett: az 1945-ös földreform a ciszterci rendtől is elvette birtokait, majd 1948-ban az országgyűlés az összes egyházi iskolát államosította. Ekkor Mindszenty József esztergomi érsek utasítására – a hittanárok kivételével – az összes szerzetesnek el kellett hagynia az iskolákat. Az államosított iskola két évig még viselte a Szent Imre Gimnázium nevet, csak utána vett fel állami utasításra József Attila nevét. A rendszerváltás után 1992 szeptemberétől indult a gimnáziumban az első egyházi beiskolázású ciszterci osztály. Közben évekig tartó tárgyalások kezdődtek a Zirci Apátság, a XI. kerületi Önkormányzat, valamint az állami hatóságok részvételével az iskolaátadás lehetséges módozatairól. Végül a József Attila Gimnázium fokozatos áttelepítése mellett 1997-ben indult újra a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium. 1998-ban nyert felvételt az első 8 évfolyamos osztály, és 2000-ben került teljes egészében a Ciszterci Rend birtokába az iskolaépület.

   

Budai Arborétum

Az ország egyik leggazdagabb arborétuma öleli körbe a Szent István Egyetem Természettudományi Karának épületegyüttesét, amely a Gellért-hegy déli lábánál terül el, a Villányi út – Szüret utca – Somlói út között. Területét a Ménesi út két, korban és jellegben elváló részre osztja: az Alsó és a Felső Kertre.

A vidéket valaha szőlőskertek borították, amelyeket a filoxéravész pusztított ki a XIX. század végén.

    

1876-ban költözött ide a dr. Entz Ferenc által alapított Haszonkertészeket Képző Gyakorlati Tanintézet. Az első oktatási épület – többszöri bővítés után – ma is megtalálható a Felső Kertben. Az arborétum telepítését 1893-94 telén kezdték meg. Tervezője és első vezetője a német származású kertész-dendrológus, Räde Károly volt.

   

Napjainkban a mintegy 7,5 hektáron fekvő terület növényanyaga csaknem 2000 fás szárú dísznövény fajt és fajtát, több száz hagymás virágot és csaknem 250-féle egyéb évelő dísznövényt foglal magában.

A Budai Arborétum kiemelkedő értéke, hogy eredeti épségében 1893-tól máig megmaradt, sőt 1970-ben területe is bővült, 1975-ben pedig természetvédelmi területté nyilvánították.

   

Az arborétum legnagyobb szintkülönbsége mintegy 80 méter. Legfelül a Felső Kert tetején meredeken lejt, a Ménesi út előtt kissé lankásabb. A Ménesi út alatt az Alsó Kert először még egyenletesen, de már kisebb szögben ismét lejt, míg legalul a Villányi út előtti rész már közel sík terület.

   

Az arborétum elsődleges feladata, hogy bemutatókertként szolgáljon a hallgatók számára. Másik feladata a honosítás, így a hazánkba bekerülő fás szárú dísznövények, többek között ebben az arborétumban kerülnek kipróbálásra.

   

A különleges növényanyag létfeltételeit a sajátos mezoklíma biztosítja. Bármilyen hihetetlenül is hangzik, a Budai Arborétum az ország talán legmelegebb területe. Télen-nyáron fűti és óvja a nagyváros kőrengetege, és a város fölé boruló szennyezett „légkupola”.

   

A növényanyag összetételét két fő tényező formálta: a kert rendeltetése és az egyedülálló klíma. Megkülönböztetett figyelmet kaptak a hungarikumok. Ilyen például a hazai berkenyék gazdag választéka: a Bükk-hegységben őshonos kereklevelű berkenye, a vértesi berkenye, Dégen berkenyéje, a balatoni berkenye. Híresek még az ezüst hárs magyar nemesítésű fajtái is, vagy a világújdonság mecseki gömbkőris.

    

Igen gazdag a mediterrán gyűjtemény is: rendszeresen termést érlel a füge és az ázsiai datolyaszilva, évről évre gazdagon virágoznak a végzetfák, a gránátalmák, a jeneszter, a babérlevelű szuhar és a selyemakác, szépen fejlődnek a valódi ciprusok, a pálmaliliomok, károsodás nélkül áttelel az örökzöld benge és az örökzöld tölgy.

   

Az épületek árnyas-párás beszögelléseiben valódi szubtrópusi növények élnek, mint a kínai kenderpálma, a babérsom, a télálló fukszia vagy a délvidéki borostyánok tarkalevelű fajtái. Magyarországon csak itt hoz termést az imafüzérfa és a japánszentfa.

   

A Felső Kert szép és ritka idős fáiról nevezetes, ott él az ország legöregebb perzsafája, libanoni tölgye, de látható keserű hikori és kínai páfrányfenyő is.

Városismereti séta a lakosságnak  

Városismereti séta a lakosságnak

Az újbudai Holnap Kiadó az Ybl bicentenárium 2014 – A Magyar Építészet Éve alkalmából ingyenes városismereti sétát szervez a XI. kerületben. Mindenkit várnak, aki szeretne megismerkedni a városrész történetével és épületeivel.

Nemzeti emlékhelyet avattak a Grosics iskolában  
 

Nemzeti emlékhelyet avattak a Grosics iskolában

Emlékhelyet és kopjafát avattak az Újbudai Grosics Gyula Sport Általános Iskolában november 14-én. Az intézmény pedagógusai, sport iránti elkötelezettségük mellett, hangsúlyt fordítanak a nemzeti nevelésre is.

Emléktáblát kapott az ismert földrengéskutató  

Emléktáblát kapott az ismert földrengéskutató

Ünnepélyes keretek között felavatták dr. Simon Béla szeizmológus emléktábláját egykori lakóhelyén, a Kanizsai utca 26. számú ház homlokzatán. Simon Béla több mint 30 évig volt a magyar földrengéskutatás legmeghatározóbb egyénisége.

LEGFRISSEBB
×

Csurka Eszer kiállítása Prágában  

Nagy sikerrel nyílt meg június 29-énÚjbuda partnervárosában, Prága5 kerületében Csurka Eszter Munkácsy-díjas festőművész kiállítása.