Kerületünk

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Ünnepel a Pitypang Ovi

Az óvoda lakói és szüleik játékos vetélkedőn vehettek részt, hiszen az intézményt most 10 éve hívják Pitypang Óvodának.

A Pitypang Óvoda egyik legnagyobb ünnepét ülte a héten, hiszen tíz évvel ezelőtt kapta a „pitypang” nevet, ezzel hangsúlyozván az intézmény környezeti szemléletét. Az óvodában nagy hangsúlyt fektetnek a gyerekek környezeti nevelésére. Az ovisok itt megtanulhatják, hogyan kell együtt élni természetes környezetünkkel, megismerhetik az állat- és növényvilágot, valamint egészséges értékrendet alakítanak ki bennük. Ennek szellemében rendezték meg azt a családi feladatsorozatot is, amelyben gyerekek és szüleik egyaránt játszva tanulhattak a környezetvédelemről. Volt itt hangszerkészítés dióhéjból, szelektív hulladékgyűjtési feladat, állatismereti verseny, és erdei akadálypálya, hogy csak néhányat említsünk az izgalmas feladatok közül. Ráadásul, aki végigjárta a hat helyszínt, jutalmul részt vehetett a tanteremben zajló Kolompos együttes évbúcsúztató műsorán, hogy táncoljon, bulizzon egy jót, amolyan óvodás módon.