Kerületünk

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Újabb elismerés Budapest egyik gyógyfürdőjének

Folytatódik a Budapesti Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. által üzemeltetett gyógyfürdők sikere a nemzetközi médiában. Ezúttal a Rudas gyógyfürdő méltán híres török kori termál medencéje zsebelhetett be egy újabb elismerést. A thrillist.com amerikai internetes portál összeállítást készített a világ 11 legszebb medencéjéről, ahol a fürdő az előkelő negyedik helyezést érte el.

Bár javában zajlik a Rudas Gyógyfürdő déli szárnyának rekonstrukciója, az 500 éves múlttal rendelkező török fürdő rész zavartalanul látogatható. Az elmúlt évben a Rudas fürdő látogatottsága 10 százalékklal emelkedett.

A felújítás során új élményfürdő kerül kialakításra, mely szervesen kapcsolódik a fürdő meglévő egységéhez. A Nirmana Kft. és Medveczky Kazimír által elkészített belső látványtervek remekül mutatják, hogy a beruházás során a földszinti medencetér kialakítását követően a történelmi fürdőkultúra és a modern kor wellness igényei tökéletesen harmonizálnak majd egymással.

Az eddig kihasználatlanul álló, leromlott állapotú déli épületrész (volt palackozó üzem) homlokzatának felújításával az egész épülettömb megjelenése látványosan javulni fog. A fürdő területének növelésével, új medencék és a szauna-világ kialakításával - a több mint 2550 m2 területet érintő rekonstrukcióval - a fürdővendégek elégedettségét, a látogatók számának emelkedését és ezzel egyidejűleg a fürdő bevételének növekedését várják. A közel egy milliárd forint összköltségű beruházás várhatóan 2014. szeptember elejére készül el.