Kerületünk

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 20. szombat, Tivadar

Régi-új városrészünk: Szentimreváros

Szentimreváros, a történelmi belváros.

A Fővárosi Közgyűlés elfogadta Újbuda városrészének új elnevezését azt követően, hogy a javaslatot két évvel ezelőtt egyszer már elutasította. Az előterjesztést Jankó István önkormányzati képviselő, a Fidesz kerületi szervezetének elnöke kezdeményezésére fogadta el Újbuda képviselő-testülete, legutóbb 2007. év tavaszán, bízva abban, hogy a Főváros Közgyűlése is méltányolja a kérést. 

Szentimreváros - mint dél-budai városrész - döntően az itt élő polgárok szívében élt és él. Kialakulására, megszületésére társadalmi tényezők és események hatottak. Ilyen például az, hogy a hajdani vincellérképző helyén, a Gellért-hegyen, a Ménesi úton 1939-ben nyitotta meg kapuit a Magyar Királyi Kertészeti Akadémia. A József Nádor Műegyetem ideköltözésével nagyhírű professzorok és családjaik, adjunktusok, tanársegédek tekintélyes hányada költözött e vidékre. 1910-ben megnyílt a Szent Imre Kollégium, a mai Bartók Béla út 19. szám alatt, majd 1929-ben felépült a Szent Imre Gimnázium és 1932-ben a Szent Margit Leánygimnázium. A főváros 1929. november 19-én a Villányi út nevét Szent Imre herceg útjára, a Ménesi út nevét Nagyboldogasszony útjára változtatta. 1930-ban, halálának 900. évfordulójára, a Szent Imre-év keretében leplezték le a körtéren Kisfaludy Strób Zsigmond Szent Imre-szoborcsoportját. Felépült a Ciszterci rend Szent Imre temploma, melyet 1938. november 6-án szenteltek fel. Majd 1991-ben megalakult a Szentimrevárosi Egyesület. 

Szentimreváros elnevezésében hűen tükrözte az 1930-as évek társadalmi hangulatát, az itt élő polgárainak életérzéseit, akiket oly sok mindentől fosztott meg Trianon, hitet és erőt reméltek jelenükhöz és jövőjükhöz városrészük névadójától. 

Szentimrevárost - mint önálló városrészt - Újbuda, ha nem is óvárosaként, de mint történelmi belvárosaként lehetne elképzelni. Az itt lakók régi vágya teljesült ezzel a döntéssel. Jankó István önkormányzati képviselő nem tud meghatottság nélkül beszélni erről az eredményről: 

"Többéves munkám van ebben a kezdeményezésben. Én magam ugyan vidékről származom, de a nagymamámék a Tarcali utcában laktak, és bizonyra ők is örülnének annak, hogy a városrész megkapta a nevet. Egyrészt családi és érzelmi motiváció volt abban, hogy ennyit dolgoztam ezért, másrészt ugyanilyen fontos volt számomra, hogy a környéken lakók ugyancsak szerették volna, ha az elnevezéssel megörökítjük és megerősítjük a városrész történelmét, mélyen gyökeredző hagyományait." 

Schneller Domonkos módosító indítványa volt az utolsó kör az ügyben, melyre pontot tett a Fővárosi Közgyűlés szeptemberi ülése, többségében "IGEN" szavazatokkal.

TB - Újbuda ÚJSÁG (2007. 10. 10.)

Címkék: