Kerületünk

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Önvédelem mozgássérülteknek

A mozgássérültek és az idős emberek, előbbiek a fogyatékosságukból, utóbbiak a korukból kifolyólag, kiemelt célpontjai a bűnözőknek. Éppen ezen kiszolgáltatottság kivédése miatt indított előadássorozatot a BRFK, ami a héten érkezett Újbudára.

A mozgássérültek számára különösen fontos, hogy biztonságban érezzék magukat. A gyenge fizikumuk, a helyhezkötöttségük következtében ugyanis egy esetleges támadás esetén sokkal védtelenebbek a bűnözővel szemben, így mindenképp tisztában kell lenniük azzal, hogy hogyan védhetik meg magukat. Valamint fontos az is, hogy ismerjék a bűnözők módszereit is.

A rendőrség által tartott előadássorozat egy része éppen erről igyekszik tájékoztatni ezeket a kiszolgáltatott embereket. Vagyis próbálja felhívni a figyelmet az egyre inkább elterjedő támadási módszerekre, mint például az álrendőrök, vagy az álügynökök. A legegyszerűbb védekezési mód egyébként, amit mindenkinek ajánlanak, az az óvatosság!

A rendőrség szerint a támadások jelentős részét meg lehet előzni azzal, hogy nem engedünk be idegent a lakásba, vagy csak azt követően nyitunk neki ajtót, miután ténylegesen meggyőződtünk személyazonossága felől. De ha mégis támadás ér bennünket, akkor az együttműködés a legcélravezetőbb, vagyis ne álljunk ellen és inkább érjen valamilyen anyagi kár, mint hogy testi épségünk, vagy életünk kerüljön veszélybe.

Akiket egyébként részletesebben is érdekelnek ezek az önvédelmi módszerek, azok a kerületben a Keveháza utcában található mozgássérült központban jelezhetik igényüket.

joshua - Újbuda TV (2006. 02. 08.)