Kerületünk

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 20. szombat, Tivadar

Marad a 4-es metró végállomása

Szerdán a FIDESZ által tartott sajtótájékoztatón a 4-es metró végállomásának módosításáról volt szó. Különböző civil szervezetek gyűjtöttek aláírásokat azért, hogy az Etele téri végállomást a Budaörsi úti virágpiachoz helyezzék át. Ezen kezdeményezések mellé állt a párt már az akció legelején.

Évek óta téma a 4-es metró. Az elmúlt időszakban kerületünk lakóinak egy része különösen sajátjának érzi ezt a témát. Az újbudaiak egy része ugyanis azért harcol, hogy a tervezett Etele téri végállomást a Budaörsi úti virágpiachoz helyezzék át. Azonban ahhoz, hogy ezt az Újbudát érintő kérdést a kerületi önkormányzat testületi ülésén napirendre tűzzék tizenegyezer aláírás szükségeltetett volna. A november közepétől harminc napon át tartó akció során azonban 4966 aláírás gyűlt össze, éppen ezért a képviselő-testület nem tárgyalta az ügyet. Ennek ellenére, ahogy azt Balás Piri László, a FIDESZ kerületi frakcióvezetője elmondta, a párt az javasolta, hogy mégis foglalkozzon a testület a lakossági kezdeményezéssel. Emellett pedig a fővárosi FIDESZ frakció fogja képviselni az ügyet a Fővárosi Önkormányzatban. A párt, ahogy arról Balás Piri László nyilatkozott, különösen azért tartja fontosnak ezt a kérdést, mert kerületünkben igen nagy az átmenő forgalom és rendkívüli a levegőszennyezettség, amely problémáknak a megoldását a 4-es metró végállomásának áthelyezésében látják.