Kerületünk

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Gyurcsány Ferenc bemutatta az MSZP budai jelöltjeit

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök bemutatta az MSZP budai régiójában induló jelöltjeit a Testnevelési Egyetemen. Újbudán Józsa István, Szabó Vilmos és Molnár Gyula indul az országgyűlési helyekért.

A miniszterelnök lendületes bevonulása után rövid értékelő beszédet tartott az elmúlt négy év eredményeiről. Az autópálya építések mellett szólt a mezőgazdasági járadék emeléséről, a nyugdíjkiigazításról is. Az utóbbi kapcsán pedig megjegyezte, hogy a szociáldemokrata politika egyik fő ismérve, hogy nem fenntartani, hanem megváltoztatni akarja az egyenlőtlen társadalmi viszonyokat. Ezzel a Fidesz bírálatára reagált a babakötvényt és a nyugdíjrendszert érintően.

Ismertette a méltányossági nyugdíj tervét is, melynek értelmében az 55 év fölötti tartósan munkanélküliek a korhatár előtt igénybe vehetnék a nyugdíjat. Gyurcsány emellett nyíltan vállalta, ha valaki elküld neki egy olyan 2006. januári nyugdíj csekket, ami nem több legalább annyival, mint az elmúlt négy év összes áremelkedése, a különbséget kifizeti. A kampányról szólva a miniszterelnök elmondta, nem személyek, hanem utak és programok között kell választanunk.

Újbuda indulói közül először Józsa Istvánt méltatta, aki gazdasági üzleti tapasztalatával vívott ki magának elismertséget, majd Szabó Vilmosról, mint jelentős külpolitikusról beszélt. Végül Molnár Gyulát hívta ki maga mellé, akiről elmondta, amellett, hogy a XI. kerület gyors fejlődésének fő mozgatója, egyben országos kitekintésű politikus, akire nagyban számít a jövőben.

T. D. - ÚjbudaTv (2006. 02. 11.)